
Képünk illusztráció
Fotó: Freepik
Újabb leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron – nyilatkozta pénteken az Agerpresnek a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Dr. Corina Criste elmondta, hogy a fertőzött személy kezelésre szorul, de a kilétét nem részletezte.
2025. december 12., 15:052025. december 12., 15:05
2025. december 12., 15:072025. december 12., 15:07
Csütörtökön az egészségügyi minisztérium közölte, hogy leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai fiatal nőnél, további három fertőzésgyanús társa pedig még megfigyelés alatt áll. A tájékoztatása szerint a leprás nő egy kolozsvári szépségszalonban dolgozik masszőrként. A további három lepragyanús személy is ázsiai fiatal nő, ugyanabban a szépségszalonban dolgoznak.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter pénteken kijelentette, hogy
A tárcavezető elmondta, hogy a hatóságok járványügyi vizsgálatot indítottak, ami a szalont az elmúlt időszakban felkereső személyekre is kiterjed. A létesítmény vendégeinek nincs okuk aggodalomra, és további orvosi vizsgálatokat sem szükséges végeztetniük – tette hozzá.
Rogobete szerint a leprával diagnosztizált ázsiai masszőrnő vélhetően a jelenleg szintén kórházban kezelt anyjától kapta el a baktériumot, akivel egy hónapig közös lakásban élt.
– magyarázta.
A miniszter arról is beszámolt, hogy az érintett szépségszalon tevékenységét ideiglenesen felfüggesztették, elvégzik a szükséges fertőtlenítéseket, és a jövő hét elejétől ismét kinyithat.
– szögezte le.
Rogobete szerint természetes, hogy az információ némi izgalmat váltott ki, mivel Romániában 1981-től nem igazoltak leprás megbetegedést, de nincs egészségügyi vészhelyzet. „Figyelemmel követjük és ellenőrzés alatt tartjuk a helyzetet, és ha esetleg újabb megbetegedések is igazolódnak, intézkedni fogunk” – tette hozzá az egészségügyi miniszter.
A lepra lassú evolúciójú, alacsony fertőzőképességű betegség, amelyet egy baktérium, a Mycobacterium leprae okoz. A megfertőződéshez hosszan tartó expozíció szükséges. A betegség nem terjed: kézfogással, öleléssel, tömegközlekedési eszközökön való utazással, közös terek használatával. Romániában az utolsó leprás esetet 1981-ben diagnosztizálták. Európai szinten az esetek szórványosak, többnyire Ázsia, Afrika vagy Latin-Amerika endémiás területeiről származó személyeknél fordulnak elő.
Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.
Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
szóljon hozzá!