Két fiatal vesztette életét, miután baleseteztek egy szuperautóval

Két fiatal vesztette életét egy súlyos közúti balesetben kedden este a ploieşti-i Függetlenség sugárúton.

Székelyhon

2024. december 11., 10:322024. december 11., 10:32

2024. december 11., 12:522024. december 11., 12:52

Az elsődleges helyszíni ellenőrzések során az derült ki, hogy egy 27 éves fiatalember által vezetett autó egy villanyoszlopnak ütközött, miután a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett – tudta meg az Agerpres hírügynökség a Prahova megyei rendőrségtől.

Az ütközés rendkívül erős volt, az autóban utazó két fiatalembert, a sofőrt és egy utast a tűzoltók eszméletlen állapotban szabadították ki. Az áldozatokat megpróbálták újraéleszteni, de eredménytelenül, és mindkét fiatalembert – egyikük 26, másikuk 27 éves volt – halottnak nyilvánították – közölte a Prahova megyei tűzoltóság.

A megrázó balesetet egy szemtanú filmezte,

rögzítve azt a pillanatot, amikor a sofőr elveszti uralmát az autó felett, és a szembejövő sávra hajtva az autó először egy fának ütközik, majd egy villanyoszlopnak csapódik, kidöntve azt – írja a Digi24 hírportál az esetről, hozzátéve, hogy a szemtanú szerint a sofőr az ütközés előtt egy másik sofőrrel versenyezhetett. Ezt az információt később több hírportál is átvette, egyelőre annyi biztos, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben, központi médiaértesülések szerint azt is vizsgálva, hogy az ütközést megelőzően a fiatalok versenyeztek-e egy másik járművel.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 14., hétfő

Kelemen Hunor: Bolojan még hosszú ideig ügyvivő kormányfő maradhat

Ilie Bolojan még hosszú ideig ügyvivő miniszterelnök maradhat, ha nem sikerül új kormányt beiktatni – jelentette ki Kelemen Hunor hétfőn a parlamentben.

Kelemen Hunor: Bolojan még hosszú ideig ügyvivő kormányfő maradhat
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

A Kőtündér már válaszol: mesterséges intelligencia érkezett a Gold Rush Resortba

A Gold Rush Resort legújabb attrakciója egy mesterséges intelligenciával működő Kőtündér, amely beszélget a gyerekekkel, mesél a kristályokról, válaszol a kérdéseikre, és játékos kalanddá alakítja a tanulást.

A Kőtündér már válaszol: mesterséges intelligencia érkezett a Gold Rush Resortba
2026. szeptember 14., hétfő

Több száz ügyben késleltette az ítélethozatalt, kizárták a bírói karból

A legfelsőbb bíróság hétfőn kizárta a bírói karból Daniela Marilena Stoica galaci bírónőt, aki 387 polgári perben ismételten és elfogadható indok nélkül késlekedett a döntés kihirdetésével. A késedelmek 16 és 381 nap közöttiek voltak.

Több száz ügyben késleltette az ítélethozatalt, kizárták a bírói karból
2026. szeptember 14., hétfő

Kiderült, melyik filmet nevezi Magyarország az Oscar-díjra

Enyedi Ildikó Csendes barát című alkotása képviseli Magyarországot a nemzetközi film kategóriában a 99. Oscar-versenyben – közölte a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-vel.

Kiderült, melyik filmet nevezi Magyarország az Oscar-díjra
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Nicușor Dan elárulta, mikor nevezi meg az új miniszterelnök-jelöltet

Nicușor Dan államfő hétfőn közölte, hogy várhatóan még a jövő heti ENSZ-közgyűlésre való elutazása előtt megnevezi a miniszterelnök-jelöltet.

Nicușor Dan elárulta, mikor nevezi meg az új miniszterelnök-jelöltet
2026. szeptember 14., hétfő

Döglött szárnyasokkal teli zsákot dobott a folyóba, de meglátta az őr – videóra vették a megoldást

Tetten értek egy idős férfit, amint egy döglött szárnyasokkal teli zsákot dobott a Kis-Küküllőbe Erdőszentgyörgy környékén. Az elkövetőnek ki kellett emelnie a zsákot a folyóból, az akciót pedig videóra vették.

Döglött szárnyasokkal teli zsákot dobott a folyóba, de meglátta az őr – videóra vették a megoldást
2026. szeptember 14., hétfő

Az egyik székelyföldi megyében kétszer annyi szekus dolgozott, mint a másikban

Első alkalommal hozott nyilvánosságra részletes adatokat a kommunista titkosrendőrség személyi állományáról a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Az egyik székelyföldi megyében kétszer annyi szekus dolgozott, mint a másikban
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Két eltérő hét a kéthetes előrejelzésben, mindenikben lesz valakinek valami jó

Országszerte az időszaknak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben, olykor 28–29 Celsius-fok körüli maximumokkal; szeptember 18. után gyakrabban eshet.

Két eltérő hét a kéthetes előrejelzésben, mindenikben lesz valakinek valami jó
2026. szeptember 14., hétfő

Tűzpiros Ferrarival rongált meg több autót egy ittas sofőr hétvégén Erdélyben

Egy Ferrarival balesetezett a hétvégén egy férfi Szebenben, megrongálva négy autót és egy gázvezetéket.

Tűzpiros Ferrarival rongált meg több autót egy ittas sofőr hétvégén Erdélyben
2026. szeptember 14., hétfő

Katonadzsekit öltött Nicușor Dan államfő

Nicușor Dan államelnök szerint Európa keleti szárnyán és az Északi-sarkvidék régióban hasonló a fenyegetés, amelynek hátterében Oroszország áll.

Katonadzsekit öltött Nicușor Dan államfő
Katonadzsekit öltött Nicușor Dan államfő
2026. szeptember 14., hétfő

Katonadzsekit öltött Nicușor Dan államfő

Hirdetés