
Fotó: Székely Nemzeti Múzeum
A tervezettnél később kezdődik el a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum felújítása. A pénz pedig már megvan, a finanszírozási szerződést még tavaly aláírták.
2018. augusztus 23., 18:352018. augusztus 23., 18:35
Henning László, a közgyűjteményt fenntartó, és a felújításra pályázó Kovászna Megye Tanácsának alelnöke lapunknak elmondta,
Az a gond, hogy országos szinten is kevés tervezőnek van engedélye arra, hogy A kategóriás műemlékre készítsen tervet. A sikertelen próbálkozások után most megváltoztatják a kiírást, a tervezést és a kivitelezést egyszerre ítélik oda. Erre most várják a jóváhagyást Bukarestből. Abban bíznak, hogy a kivitelező szerződést köt egy olyan tervezővel, akit más ismer, korábban együtt dolgoztak, így rugalmasabb kapcsolatot építhet ki vele.
Henning László elmondta, már most késésben vannak, hiszen három ízben hirdették meg sikertelenül a közbeszerzést a tervezésre, az új kiírással még további két hónapot csúsznak. A Regionális Operatív Program keretében
Az uniós projekt finanszírozási szerződését tavaly tavasszal írta alá a megyei önkormányzat. A teljes felújítás, a berendezéssel együtt hétmillió euróba kerülne, ám egyelőre az infrastruktúra megerősítésére kértek és kaptak pénzt. Felújítják a főépületet, a két egykori múzeumőri lakást, átalakítják a kertet, a látogatói útvonalat, egy helyre csoportosítják a kutatói laboratóriumokat és a restauráló műhelyeket, a jelenlegi adminisztratív épületben múzeumpedagógiai foglakozásokra alkalmas teret alakítanak ki.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!