
Ilyen szép lesz újabb két játszótér, csak ki kell várni
Fotó: Barabás Ákos
Hosszas előkészület után jövő héten elkezdődhet két újabb székelyudvarhelyi játszótér felújítása: a Tomcsa Sándor-lakónegyedi és a Gyepes bejárat szomszédságában lévő tér modernizálása mintegy 350 ezer lejbe kerül. A Megújuló játszótereink programban tavaly is két tér szépült meg, azóta viszont problémát jelent a folyamatos rongálás.
2018. szeptember 20., 17:202018. szeptember 20., 17:20
2018. szeptember 20., 17:212018. szeptember 20., 17:21
Három hete lezárult a két beruházásra kiírt közbeszerzési eljárás, a licitet az a cég – az EGT Landscape – nyerte, amely a tavalyi két munkálatot is végezte. „A fellebbezési lehetőség határideje is lejárt már, tehát a szerződést aláírtuk a kivitelezővel, így néhány napon belül elkezdődhetnek a munkálatok” – mondta el érdeklődésünkre Ember Attila, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának referense.
A szakcég jövő héten hozzáfog a Gyepes bejárat szomszédságában lévő régi játszótér elbontásához, a Tomcsa Sándor-negyedben lévő téren pedig már a napokban elkezdik a munkát. Az építkezés a két helyszínen párhuzamosan fog zajlani, a szerződés értelmében
Egyébként a Bethlen-negyedi beruházás költsége 150 ezer, a Tomcsa Sándor-lakónegyedié pedig 199 ezer lej.
A program tavalyi elindításakor a városvezetőség vállalta, hogy évente két játszóteret felújíttat. Hogy jövőre melyik kettő újulhat meg, azt Ember Attila egyelőre nem tudta megmondani, mivel ez annak függvényében dől majd el, hogy mekkora összeget sikerül elkülöníteni a költségvetésből.
Megtudtuk, hogy az előzőleg korszerűsített két játszótérnél – a Szabók utca szomszédságában, illetve a Függetlenség sugárúton – továbbra is előfordulnak rongálások. A vandalizmus esetében a jótállási kötelezettségek nem érvényesíthetők (hiszen a nem rendeltetésszerűen használt játékelemek elveszítik garanciájukat), így
Felmerült egyébként, hogy térfigyelő kamerákat helyeznek majd ki ezeken a játszótereken, de a biztonságtechnikára elkülönített éves keret elfogyott, így költségvetés-módosításra van szükség ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal újabb kamerákat vásárolhasson. Addig is megszervezik a terek felügyeletét, erre a helyi lakótársulásokat vonnák be – tette hozzá a referens.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A jelenlegi 4325 lejről 4652 lejre emelné 2027-ben a bruttó minimálbért az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS). A szakszervezeti szövetség átlátható, méltányos számítási módszert és a minimálbér befagyasztásának elkerülését szorgalmazza.
November 6-a, péntek az utolsó nap, amikor a gazdák benyújthatják a kérelmüket az aszály sújtotta kukorica- és napraforgótermés után járó rendkívüli támogatásra – hívta fel a figyelmet kedden a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
szóljon hozzá!