Kertésznap volt Nyárádszeredában

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Kilencedik alkalommal került megrendezésre szombaton Nyárádszeredában a Kertészet határok nélkül címet viselő szakmai találkozó, amely szakmai előadásokat és tavaszi szakvásárt kínál az érdeklődőknek.

Gligor Róbert László

2011. március 08., 17:552011. március 08., 17:55

2011. március 09., 11:202011. március 09., 11:20

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertésztudományi Kar Nyárádszeredai Tagozata (CENYT), az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztálya, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszéke és a nyárádszeredai Bocskai István Alapítvány szervezésében idén is megtartották a hagyományos kertésztalálkozót Nyárádszeredában. A rendezvényt Dászkel László polgármester nyitotta meg, felelevenítve a kertészeti oktatás beindításának tizenhét évvel ezelőtti mozzanatait, továbbá méltatva Jakab Sámuel docens, tagozatvezető érdemeit, amely révén a Bekecsalja és Nyárádmente bekapcsolódhatott a felsőfokú oktatás nemzetközi vérkeringésébe. Az elöljáró köszönetét fejezte ki e nemes feladat továbbviteléért a vásár szervezőinek, kiállítóinak, az előadóknak és látogatóknak is, akik évről-évre összegyűlnek a kisvárosban és tovább is viszik annak nevét.

Szerényen is nemzetközi a találkozó

Jakab Sámuel, a CENYT tagozatvezetője a tőle megszokott szerénységgel méltatta a szakmai rendezvényt, amelyet nem is akart nemzetközinek nevezni, mert bár három ország képviselői jöttek el, mégis egy nyevet beszél mindenki. A főszervező docens abban leli örömét, hogy a vásár legtöbb kiállítója egykor a helyi főiskola hallgatója volt, akik már „révbe jutottak”.

A lelket is nemesíteni kell

A rendezvényre Isten áldását kérte Varga Sándor nyárádászentmártoni unitárius lelkész, aki szerint „minden ima egy virág, minden káromkodás egy gyom”, ezért van életünkben annyi tüske és gaz, és ezért van szükség annyi kertészre a Kárpát-medencében, hogy legyen aki vigyázzon a virágokra és a magra, amely kifejlődik az emberekben és a tájban, és magában hordja a reménységet, hogy akármilyen zord az élet, mégis lesz kikelet. „Ne csak fát, virágot nemesítsünk, hanem a lelket is, hogy kiléphessünk a gazos, borús helyzetünkből” – hívta fel a jelenlevők figyelmét Varga Sándor lelkész.

Szakmai előadások a gazdáknak

Mintegy másfél száz gazda, főiskolai hallgató és érdeklődő követte végig a művelődési ház nagytermében a szakmai előadásokat. A magyarországi dr. Both Gyula (Szombathely), dr. Jenzer Gábor (a Magyar Tudományos Akadémia doktora) és dr. Török Miklós (Magyar Növényvédelmi Kutatóintézet) az új és integrált növényvédelemről és vegyszerekről tartottak tájékoztatókat. A Sapeintia EMTE csíkszeredai docense, dr. Vallasek István a szélenergia gyakorlati mezőgazdasági hasznosításáról értekezett, de dr. Kolozsvári Zoltán egzotikus növényeiről is tudomást szerezhettek az érdeklődők, hisz a marosvásárhelyi mérnök miközbn bebarangolta az öt kontinenst, mindenhonnan hozott egy-két növényt, és Szabédon értékes gyűjteményt hozott létre.

Teljes volt a kínálat

Szinte mindent kínáltak a szombati vásárban a kiállító cégek és termelők, amire a gazdáknak szüksége lehet a közelgő tavaszi munkálatok során: aprómag-vetőgépet, metszőollókat, oltókéseket, kerti szerszámokat, locsolóberendezést, permetezőt, fóliát, hálót. Külön standon számos mezőgazdasági, kertészeti és termékfeldolgozási szakkönyvet lehetett kézbe venni, több helyen tápoldatok, növényvédelmi és gyomirtó szerek, fű- és több tucatnyi virágmag közül is lehetett válogatni. Nagy volt a kínálat a konyhakerti növények magvaiból is, de több faiskola hozott rózsaoltványokat, díszcserjéket és gyümölcsfa-csemetét, és a néhány száz látogató vásárolhatott laskagombát, mézet, propoliszt, megkostólhatta a nyárádszentsimoni Csípán-pálinkaház kínálatát, míg a nyárádszeredai virágtermelők standjairól árvácskát, jácintot, cikláment, muskátlit, primulát és papucsvirágot lehetett hazavinni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés