
Fotó: Gligor Róbert László
Újabb keresztet szenteltek a Bekecs-hegyen kedden délután. Magánkezdeményezés révén két kereszt ékesíti ezután az épülő bekecsi kápolna felé vezető utat: egyik a Kis-Bekecsen, másik a közismert 1080 méteres Bekecs-tetőn, a lármafa közelében áll.
2011. augusztus 11., 16:492011. augusztus 11., 16:49
2011. augusztus 11., 21:282011. augusztus 11., 21:28
Az avatóünnepséget Nyárádmagyarós község polgármestere, Kacsó Antal nyitotta meg, aki a keresztről elmondta: kelet felé néz, hogy megmutassa, honnan is jött népünk, a másik oldala pedig arra emlékeztet, hogy honnan vettük fel a kereszténységet. Az elöljáró azon reményét is kifejezte, hogy a bekecsi kápolnával, őrtoronnyal és lármafával együtt ez is sokáig állni fog, és turisztikai vonzerőt is jelent majd ebben a térségben.
Ft. Oláh Dénes marosi római katolikus főesperes arra figyelmeztette a mintegy száz fős zarándokcsoportot, hogy erre a helyre csak úgy lehet jönni, ha mindig imádkozó lélekkel emlékezünk Krisztus áldozatára. Hiszen mi mindannyian keresztet cipelő emberek vagyunk, és ez egyfajta találkozási pont Istennel. Ha elfogadjuk keresztünket, ugyanolyan magaslatra emelkedünk, mint amilyen mélyre hajolt Isten az ő Fia által.
A Bekecs-tetői keresztet a főesperes áldotta és szentelte meg, ezzel jelképesen is a nyárádselyei katolikus egyház tulajdonába került a jelfa. Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános-költő szavalta el A kereszt előtt című költeményét, míg a bensőséges ünnepséget a nyárádselyei Forrai Irma énekes imája zárta. A hegycsúcsot és a keresztet csakhamar birtokukba vették a felhők, mintegy jelezve a hely szentségét, míg az ünneplők és zarándokok alább ereszkedve vehettek részt a selyeiek vendégszeretetéből felkínált agapén
Nagy László nyárádselyei plébános reméli, hogy e keresztek révén is ismert lesz a Bekecs-hegy, amely a csend, pihenés és ima helyévé válhat, és a környező vidék lakosai számára nemcsak egyfajta megélhetési forrást, hanem a lelki-szellemi felemelkedés lehetőségét fogja jelenteni. A 4 méter magas, 2 méter széles kereszten a következő olvasható: „Isten áldd meg Erdély népét!”
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!