
Fotó: Bodnár Arthur
Két kereke is tönkrement egy autóvezetőnek, aki szerdán, március 31-én reggel vezetett autójával Székelyudvarhely felé. A szerencsétlenség Szentmárton és Recsenyéd között történt, amikora sofőr beleesett egy nagyobb gödörbe, és egyszerre hajlott el két felnije, melyek használhatatlanokká váltak, valamint a felniken lévő gumik is kilyukadtak.
2010. március 31., 15:182010. március 31., 15:18
2010. március 31., 16:402010. március 31., 16:40
Fotó: Bodnár Arthur
A sofőr kára megközelítőleg 600 lej, viszont a biztosító nem hajlandó fizetni neki, mert nem rendelkezett teljes körű biztosítással. Az útügyhöz is hiába fordul kártérítésért, ugyanis számba sem veszik, azzal mentegetőznek, jelezve van az út mellett, hogy gödrös, és be kell tartani a 30 km/h-s sebességhatárt.
A helybéliek már reménytelenül várnak – sokszor autójukat is inkább hátukra vennék az „európai út” minősége miatt – magyarázta a pórul járt autóvezető, aki szerkesztőségünkbe is behozta autója sérült kerekeit.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!