
Terepszemlét végeztek a tervezett kerékpárút nyomvonalán. Lesz is belőle valami?
Fotó: Pál Árpád
Megteremtenék a biciklis közlekedés lehetőségét Székelyudvarhelytől Keresztúrig, több mint húsz kilométer hosszan. Hargita megye tanácsa európai uniós pályázatból finanszírozná a beruházást, ám ha ez nem sikerül, az útvonal mentén található önkormányzatoknak is mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy megépüljön a kerékpárút – derült ki tegnap a Felsőboldogfalva határában megtartott konzultáción.
2017. március 28., 20:012017. március 28., 20:01
Előzetes megbeszélést tartottak a tervezett bicikliútról Felsőboldogfalva határában Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a megyei önkormányzat munkatársai, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, Sándor József, Felsőboldogfalva község polgármestere és a boldogfalvi civilek.
Fotó: Pál Árpád
A tervek szerint a bicikliút Székelyudvarhely határától egészen Székelykeresztúrig tartana, de nem összefüggő útról van szó, ugyanis
Fotó: Pál Árpád
A megyei önkormányzat európai uniós pályázatból szeretné felújítani az utat, és ezzel együtt épülne meg a biciklisáv is. A pályázathoz szükséges tervek még nincsenek készen, de már dolgoznak rajta – tudtuk meg a helyszínen a megyei önkormányzat képviselőitől.
Gálfi Árpád, Borboly Csaba és Sándor József. Egy távoli elképzelés miatt csődítették össze az embereket
Fotó: Pál Árpád
A teljes projekt megvalósításhoz mintegy negyvenhatmillió lejre van szükség. A tervek szerint ebből egy méter széles bicikliutat alakítanának ki, továbbá majdnem ugyanilyen széles járdát is terveznek a Székelyudvarhelyről Keresztúr irányába tartó útszakasz bal oldalán. A tervezett út egy része egyházi területen haladna végig, de Radu Moldovan felsőboldogfalvi református lelkész biztosította a projekt kidolgozóit az egyház támogatásáról.
Fotó: Pál Árpád
Amennyiben június végéig sikerül összeállítani a terveket és benyújtani az európai uniós pályázatot, jövőre elkezdhetik a munkálatokat a megyei út ezen szakaszán – szögezte le Borboly Csaba, de arra is kitért, hogy ha ez nem sikerül, saját forrásokból kell majd finanszírozni a projektet.
Felsőboldogfalva polgármestere azt ígérte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvalósuljon a projekt, hiszen a forgalmi dugók és a székelyudvarhelyi parkolási nehézségek miatt nagyon sokan használnák a kerékpárutat. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere is megerősítette, hogy Udvarhelynek nagyon fontos a kerékpáros közlekedés kiépítése, és a városban folytatnák a kerékpárutat a jövőben, továbbá együttműködéséről biztosította a jelenlévőket.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!