Kerékpárút készülhet az Olt mentén

Madéfalva és a Szeredai-fürdő között készülhet kerékpárút az Olt mentén, a Környezetvédelmi Alap finanszírozásával. A projekt még az előkészületeknél tart, és mintegy 2,6 millió lejes beruházást jelenthet.

Kovács Attila

2011. március 23., 13:202011. március 23., 13:20

2011. március 23., 18:312011. március 23., 18:31

A kerékpárút a Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium kerékpárutak építésére kiírt programja támogatásával készülhet el, amennyiben elfogadják a Hargita megyei önkormányzat pályázatát.

„A megyei önkormányzat az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségével ír alá partnerségi egyezményt a megvalósítás érdekében, mivel ezt előírja a minisztériumi program követelményrendszere. Eszerint a pályázónak rendelkeznie kell a terület tulajdonjogával, de elfogadott a partnerség is. A projekt kiírása még nem történt meg, de ha meglesz, a megyei tanács elkészíti a megvalósíthatósági tanulmányt is” – mondta érdeklődésünkre Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.

A bicikliút az Olt mentén kialakított töltésen halad Madéfalvától a Szeredai-fürdőig. Bár eredetileg Csíkszentkirályig szerették volna kiépíteni a folyó menti kerékpárutat, a rendelkezésre álló pénzalapok ezt teszik lehetővé – tudtuk meg.

Borboly hozzátette, a kiírás keretében egy pályázó csak egy projektet nyújthat be, és legtöbb kétmillió lejre pályázhat. A megyei önkormányzat pályázata kétmillió lejről szól, ehhez húszszázalékos önrészt kell biztosítani. A beruházás összesen 2,6 millió lejbe kerülne.

A tervezett kerékpárút egyik szakasza, a Csíkszereda Székelyudvarhely felőli kijáratától a Szeredai-fürdőig tartó rész gyakorlatilag a Polgár–Társ Alapítvány által kijelölt, 2004. április 22-én átadott „zöld” út nyomvonalán halad. Az akkor felavatott, kerékpárútként használható Borvízút Újtusnádig, illetve Csíkkozmásig tart, helyi fürdők, források érintésével, az oda kihelyezett útjelző, tájékoztató táblákat, átkelést segítő pallókat jórészt megrongálták, illetve eltüntették.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit

Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés