
Fotó: Joanovics Barna
Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea átadta az első olyan útszakaszt, amelyet európai uniós pénzalapokból újítottak fel. A Szabadság utcának az Újgát utcától a Felszabadulás utcáig terjedő 2,2 kilométeres szakaszát 8 millió lejből korszerűsítették – a polgármesteri hivatal 1,8 millió lejjel járult hozzá a munkálatokhoz.
2010. július 20., 15:582010. július 20., 15:58
2010. július 20., 16:372010. július 20., 16:37
Fotó: Joanovics Barna
A városban elsőként itt létesítettek kerékpársávot – a két és fél méteres járdát két részre osztották: az egy méter szélességű sávon a gyalogosok, míg a másfél méteres sávon a biciklisek közlekedhetnek.
„Ez volt az egyik legnehezebben felújítható szakasz, mivel a fő vízvezetéket is el kellett költöztetni. Egy német kivitelező dolgozott rajta, és ez meglátszik az út minőségén – akár 300 évig is jó lesz az alapja. Amellett, hogy kiváló munkát végeztek, majdnem egy hónappal korábban befejezték a felújítást” – mondta az átadáson Dorin Florea. A polgármester reményei szerint a teherforgalom – az útnak köszönhetően – a város szélére szorul. A tervek szerint nemsokára átveszik a felújított Jeddi utat is.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
Tavaly közel 25 ezer beavatkozáshoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat és a SMURD-rohammentőket. A legtöbb munkát a Kis-Küküllő megnövekedett sótartalma adta júniusban.
Szűk hónapja indultak el a peremtelepülési járatok, összeköttetést biztosítva Marosvásárhely és a környező települések között. A lakosság számos panaszt, javaslatot fogalmazott meg. Az eddigi tapasztalatokról Gáspár Botond illetékessel beszélgettünk.
Hatalmas lángok csaptak fel egy lakóháznál kedden este az Ákosfalvához tartozó Kisgörgényben. A helyi önkéntes tűzoltók és a marosvásárhelyi hivatásos tűzoltók küzdenek a tűz megfékezéséért.
Összefogott hatodikos diákjuk gyógyulásáért a Marosvásárhelyhez közeli Gernyeszegen az iskola és a helyi közösség. Puczi Attilánál tavaly ősszel előrehaladott állapotú rosszindulatú csontrákot állapítottak meg, és jelenleg is kórházban van.
Őrizetbe vette kedden a Maros megyei rendőrség azt a marosvásárhelyi férfit, akit lakószövetségek pénzügyeinek szabálytalan kezelésével és sikkasztással gyanúsítanak. A vagyonát zárolták.
A marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát tulajdonosa, az Ameropa Grains Románia küldöttségét fogadta kedden hivatalában Ilie Bolojan miniszterelnök.
szóljon hozzá!