
A Székelyföld folyóirat díjazottai. Nyelvész, költő, történész, író kapta az elismerést
Fotó: Sándor Csilla
A Székelyföld folyóirattal együtt az elmúlt években megjelent, Ádám Gyula által készített képeslapokból nyílt kiállítás szerdán a csíkszeredai Megyeházán. Ugyanott kiosztotta idei elismeréseit az ebben az évben húszéves évfordulóját ünneplő kulturális folyóirat.
2017. október 18., 16:592017. október 18., 16:59
2017. október 18., 17:572017. október 18., 17:57
A VIII. Székelyföld Napok keretében nyitották meg szerdán délelőtt Csíkszeredában, a Megyeháza Galériában azt a kiállítást, amely az Ádám Gyula által készített és 2008-től a Székelyföld folyóirattal együtt kapható képeslapokat mutatja be. Lövétei Lázár László, a folyóirat főszerkesztője szerint a képeslap-mellékletnek nagy sikere van az olvasók körében. „Állítólag a fotóművészet a felrobbant pillanat művészete, egy-egy pillanat szerencsés kimerevítése. Számomra teljesen indifferens, hogy Ádám Gyula milyen viszonyban áll az idővel, s hogy szociofotóban utazik-e vagy sem, fogalmam sincs, hogy ezeket a pillanatokat a Székelyföld vagy Erdély melyik szegletében sikerült lencsevégre kapnia.
− mondta a főszerkesztő. Ádám Gyula megosztotta a jelenlévőkkel, hogy milyen sok visszajelzést kapott a képeslapokkal kapcsolatosan. Volt, aki egy fotó kompozícióját kritizálta egészen részletesen egy levélben, leggyakrabban azonban elismerésben részesült, az is megtörtént, hogy megállították az utcán, és arra kérték, írja alá az egyik képeslapot.
Fotó: Sándor Csilla
A tárlatmegnyitó után kiosztották az idei Székelyföld-díjakat is:
A díjátadó előtt Lövétei Lázár László felolvasta Szentmártoni Jánosnak, a Magyar Írószövetség elnökének a kerek évfordulót ünneplő Székelyföld folyóiratot méltató levelét. Szintén a havilap színvonalát, fontosságát, hiánypótló tevékenységét emelte ki ünnepi beszédében Lukács Bencze Ákos konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa. Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának elnöke pedig arról beszélt, hogy a díjazottak hozzájárultak szellemi tevékenységükkel a térség fejlődéséhez.
Fotó: Sándor Csilla
A Székelyföld folyóirat díjazottai az elmúlt időszakban mind közöltek is a lapban, tevékenységüket pedig a kulturális havilap munkatársai méltatták.
Péntek János nyelvész professzor pályáját Mirk Szidónia szerkesztő foglalta össze. Kiemelte nyelvőrző, intézményalapító tevékenységét, oktatói munkásságát pedig úgy jellemezte, „nem oktatott, hanem beavatott”.
Mihály János szakmai tevékenységét Molnár Vilmos író ismertette. Azt mondta, kevesen ismerik annyira a székelység történetét, mint a jelenleg a Nemzetstratégiai Kutatóintézetben dolgozó történész.
Temes Ferenc a díjak közül a nem székelyföldi díjazottaknak járó Székely Bicskarendet vehette át György Attila író személyes hangvételű laudációja után, és egy meglepetéssel köszönte meg azt: készülő regényéből olvasott fel egy, a térségben játszódó részletet.
A díjhoz a több mint tíz éve elhunyt Szabó Gyula író szülőfaluja, Homoródalmás is hozzájárul. Gothár Tamás köszönő szavai után azt is elmondta, nemsokára megjelenik első kötete.
A 60 éven aluli választópolgárok körében a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a legnagyobb a támogatottsága, míg a 60 éven felüliek többsége a Szociáldemokrata Pártra (PSD) szavazna.
Ellenőrzést rendelt el az Országos Rendőr-főkapitányság vezetősége a Teleorman megyei rendőr-főkapitányságnál a volt feleségét halálra késelő férfi ügye kapcsán.
Elvitték a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét vasárnap este. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Megtámadott országként Ukrajnában a hivatalos álláspont továbbra sem lehet más, mint hogy ki kell űzni az ellenséget és helyre kell állítani a rendet – a valóságban azonban mindenki belefáradt a 2022 óta tartó orosz-ukrán háborúba. Riport Kárpátaljáról.
Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz az első változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják válás után a házassági nevet.
Több késszúrással ölte meg volt felesését egy férfi – hároméves gyermekük szeme láttára – a Teleorman megyei Beciu településen. A támadó ellen távolságtartási végzés volt érvényben, miután a gyanú szerint korábban elrabolta és megerőszakolta a nőt.
Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
Hamis 112-es segélyhívás keltett pánikot egy Buzău megyei településen: a bejelentő azt állította, hogy egy férfi puskával üldözi a feleségét. Miután a hatóságok nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, kiderült, hogy valaki csak tréfát űzött velük.
szóljon hozzá!