
Fotó: Kristó Róbert
Felemás helyzet alakult ki a tanügyben a 10 százalékos képernyőpótlék ügyében. Egyes tanintézményekben továbbra is megkapják ezt a pótlékot, máshol azonban az új tanügyi törvény életbe lépése után megszűnt.
2011. március 08., 14:382011. március 08., 14:38
2011. március 08., 18:252011. március 08., 18:25
Főként a tanintézményekben dolgozó titkárnőknek, könyvelőknek és informatikusoknak jár a bérpótlék
A korábbi rendelkezések szerint a 10 százalékos bérpótlékot jelentő képernyőpótlékot 2007 végén vezették be, és 2008 elejétől kapták a tanintézményekben azok a dolgozók, akik legalább munkaidejük felét képernyő előtt töltötték – ismertette a kezdeteket Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség Csík körzeti elnöke. Elmondta, a pótlék bevezetésekor a bukaresti kutatóintézet felmérései alapján adták meg ezt a pótlékot, az ehhez szükséges dokumentációt pedig évente fel kellett újítsák a tanintézmények, a szakszervezettől, a közegészségügytől és a munkaügytől kellett ehhez pecséteket beszerezzenek, a méréseket pedig nem kellett felújíttatni, csak akkor, ha kicserélték közben a számítógépeket.
A főként a tanintézményekben dolgozó titkárnők, könyvelők és informatikusok által kapott bérpótlék az elmúlt időszakban vált témává a tanügyben, miután többen nem részesültek ebben, és nem tudták beszerezni az ehhez szükséges hatósági láttamozásokat sem. Időközben ugyanis életbe lépett az új tanügyi törvény, amely a veszélyes munkakörülmények között rendelkezik ugyan a képernyőpótlékról is, ennek alkalmazására azonban még nem jelent meg jogszabály, így a munka- és közegészségügyi hatóság nem járhatott el az ügyben – mondta el Póra Fülöp.
Ismertette, azon tanintézmények alkalmazottai, amelyek idejében, tavaly ősszel felújították a pótlék megadásához szükséges dokumentációt, továbbra is kapják a képernyő pótlékot. Viszont azon iskolák, amelyek ezt elmulasztották megtenni, az új törvény életbe lépése után és az alkalmazási útmutatók hiányában már nem tudják felújíttatni a pótlékhoz szükséges papírokat, és az érintett alkalmazottak nem kapják ezt a juttatást. Kérdésünkre válaszolva, hogy tudtak-e a tanintézmények a felújítási kötelezettségről, Póra Fülöp azt válaszolta, mindenképpen tudniuk kellett róla, ez több alkalommal is napirenden volt. A szakszervezeti vezető még elmondta, vannak iskolák, ahol a kiegészítő kifizetések kapitolusba sorolták be a pótlékot, azonban bármilyen jogcímen adják is ezt, csak azok kapják jelenleg, akik tavaly megújították a dokumentációt. Az új tanügyi törvény szerint 15 százalékig is emelhető pótlék továbbra is jár, a megadásához szükséges alkalmazási útmutatók kidolgozását pedig a szakszervezeti szövetség fővárosi vezetősége ígérete szerint sürgeti az oktatási tárcánál – összegezte Póra Fülöp.
Csíkszeredában egységes a képernyőpótlék helyzete, a tanügyi törvény ugyanis ez ügyben a fő hitelutalványozónak, az önkormányzatnak adott aláírási jogot, az önkormányzat pedig egyetlen tanintézménynek sem írta alá pótlék kiutalását. A csíkszeredai tanintézményekben jelenleg senki nem kapja a képernyőpótlékot, egyik városbeli tanintézménynek sem írtuk alá az erről szóló igazgatói határozatot – közölte Antal Attila csíkszeredai alpolgármester.
Kifejtette, egyrészt formailag sem tettek eleget ezek a határozatok a követelményeknek, másrészt pedig jelenleg nem adottak a feltételei egy ilyen pénzügyi következményekkel járó döntés meghozatalának. Az önkormányzat is várja tehát az alkalmazási útmutatókat, hogy tisztázzák az ez ügyben felmerülő kérdéseket, amint azonban Antal Attila rámutatott, kérdés, honnan lesz keret a pótlékok kifizetésére. A kormány által meghatározott bérköltség kereteibe sem férünk bele a jelenlegi számokkal, így nem tudni, honnan lesz pénz a pótlékra – hangsúlyozta az alpolgármester.
Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.
A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!