
Székely és városzászlók, valamint a kifogásolt felirat. Bírságot is fizettetnének miattuk
Fotó: Gecse Noémi
Kényszervégrehajtás elrendelését kéri a bíróságtól a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) annak érdekében, hogy a jogerős ítéletek nyomán eltávolítsák a csíkszeredai városháza homlokzatáról és a városi művelődési ház közeléből a székely és városzászlókat, illetve a Városháza feliratot. Egyúttal azt is kérik, hogy bírságolják meg Ráduly Róbert Kálmán polgármestert a végrehajtás elmulasztása miatt.
2018. március 20., 11:202018. március 20., 11:20
2018. március 20., 11:222018. március 20., 11:22
Négy csíkszeredai zászló-, illetve feliratperben születtek jogerős bírósági ítéletek az elmúlt években – mindegyik eljárást a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezte, kérve a városháza tanácstermében, az épület homlokzatán, illetve a városi művelődési ház közelében elhelyezett székely és városzászlók, valamint a Városháza felirat eltávolítását. Ezek közül
A Dan Tanasă vezette egyesület februárban újabb három keresetet nyújtott be a Hargita Megyei Törvényszékhez, amelyekben kényszervégrehajtás elrendelését kezdeményezi három jogerős ítélet esetében, kérve a kifogásolt zászlók és a felirat levételét – derül ki a törvényszék által kérésünkre elküldött dokumentumokból. Az ADEC a 2016 decemberében, illetve 2017 szeptemberében jogerőre emelkedett bírói döntések végrehajtása mellett azt is kéri a törvényszéktől, hogy
Ezt a 2004-ből származó 554-es számú törvényre hivatkozva kéri a felperes, de ugyanazon jogszabály egy másik rendelkezése értelmében késedelmi kamatok kifizetésére is köteleztetnék a polgármestert, amely a bruttó minimálbér újabb 20 százalékát jelenti, minden nap késlekedésért.
Mivel a három ítélet esetében összesen mintegy ezer nap késlekedés történt a végrehajtást illetően, az egyesület által kért bírság és késedelmi kamatok összege az ítélethozatalkor érvényes országos bruttó minimálbér 40 százalékának ezerszerese lenne. 2016 decemberében, amikor két ítélet született, a bruttó minimálbér összege 1250 lej volt, 2017 szeptemberében, a harmadik végzés idején pedig 1450 lej, így az ADEC számára kedvező döntés esetében
A három per tárgyalása a későbbiekben kezdődik.
Perek a végrehajtásért
Az egyesület által megbízott bírósági végrehajtói iroda korábban már megpróbálta jogi úton elérni a városháza homlokzatán levő székely és városzászlókra vonatkozó ítélet végrehajtását, ezt az eljárást viszont a polgármester óvása nyomán, aki eljárásbeli hiányosságra hivatkozott, érvénytelenítette a Csíkszeredai Bíróság. Azt is kifogásolták az óvásban, hogy a székely zászlónak nincs jogi besorolása Romániában, a periratban pedig úgy szerepel, hogy „îndepărtarea steagului secuiesc” – a székely zászló eltávolítása – román nyelven viszont a steag és a drapel két külön fogalom, utóbbi jelenti egy ország zászlaját. Egy másik perben a végrehajtói iroda a Városháza felirat eltávolításáról rendelkező bírósági ítélet érvényesítése érdekében kérte kényszervégrehajtás elrendelését, erről még nem született döntés.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!