
Mindössze négy nap alatt teljesen újraépítették annak a háznak a tetőszerkezetét, amely október 27-én este égett le Küküllőkeményfalván. A falubeliek a polgármesteri hivatallal közösen példás összefogást tanúsítottak, így a tél beállta előtt visszaköltözhet házába a 83 éves idős hölgy.
2010. november 02., 14:362010. november 02., 14:36
2010. november 02., 14:372010. november 02., 14:37
Amint korábban beszámoltunk róla, a szerencsétlenséget egy rosszul szigetelt, zárlatos villanyvezeték okozta.
A ház tulajdonosa, a 83 éves Sz. Anna az eset előtt átment szomszédaihoz, hogy megmelegedjen, mivel aznap nem gyújtott be a kályhába. Miközben a szomszédoknál tartózkodott, kigyulladt a tetőszerkezet.
A község vezetősége tartotta ígéretét, biztosította a tetőhöz szükséges faanyagot. Csergő Dénes, Fenyéd község alpolgármestere elmondta, hogy a rokonság rengeteget segített a károsultnak. „Hála Istennek, értettek a munkához, Pataki Ferenc volt, aki levezette az egészet. A szomszédok körbe-kereken odaálltak, míg sikerült a házat befödni. Egy-kettő léptünk, a gatteren kivágták az anyagot, maximum négy nap alatt minden el volt végezve” – fogalmazott Csergő.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.