
Fotó: Pinti Attila
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt nyilatkozta pénteken az Agerpresnek, hogy nemcsak az elnökválasztás érvénytelenítéséről, hanem a jelenlegi geopolitikai és nemzetközi helyzetről is megbeszélést kell tartani a koalícióban és a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban.
2025. február 21., 14:262025. február 21., 14:26
Kelemen igazat adott a koalíció közös jelöltjének, Crin Antonescunak abban, hogy szükség van a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) összehívására, egyrészt azért, hogy az elnökválasztás érvénytelenítését újabb elemzésnek vessék alá, másrészt a geopolitikai és nemzetközi helyzet megvitatására. A politikus szerint a koalícióban az utóbbi időben nem esett szó külpolitikai kérdésekről, márpedig Romániának el kell döntenie, milyen irányvonalat követ és milyen érvek alapján.
– fogalmazott a szövetségi elnök.
Úgy vélekedett, az Amerikai Egyesült Államok a saját érdekeit fogja előtérbe helyezni, és ha kivonják az amerikai katonákat az európai országokból – többek között Romániából is – akkor még szükségesebb lesz a keleti szárny megerősítése.
Tudták, hogy Amerikában új lapokat osztanak, és hogy Amerika érdekeinek fókuszába a Csendes-óceán és Kína kerül, Európa pedig többé nem lesz prioritás vagy nem marad az előtérben” – mondta.
Úgy vélekedett, Romániának szoros kapcsolatot kell ápolnia szomszédaival, de Lengyelországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával is. Kifejtette, Romániának – földrajzi pozíciójából adódóan – jól körülhatárolt álláspontja és irányultsága kell hogy legyen, jelenleg viszont olyan tétován viselkedik, „mint akit fejbe vertek”.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy
mert „majdnem kétnaponta bírálat éri” az országot emiatt. Úgy vélte, egyértelművé kell tenni, hogy az alkotmánybíróság felmutatható bizonyítékok alapján hozta meg a döntését, és ez nem jelenti azt, hogy az ország nem tartja tiszteletben a demokrácia értékeit. „Ezt meg kell magyaráznunk” – nyomatékosította az RMDSZ elnöke.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték hétfőn azt a hét személyt, akik botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá szombat éjjel a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira – közölte hétfőn a dési ügyészség.
Jócskán túlhaladva a megengedett sebességet, 172 km/órával száguldó sofőrt mértek be a rendőrök vasárnap Buzău megyében, de miután megállították, váratlan fordulatot vett a gyorshajtásos eset.
Tovább fokozódik a hőség az elkövetkező napokban, az Országos Meteorológiai Igazgatóság előrejelzése szerint azonban viharosra fordulhat az időjárás szerdára virradóra.
Őrizetbe vettek egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszéken is kaptak el ittas sofőröket hétvégén a hatóságok, sőt volt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett járművével – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Kilőtték azt a medvét, amely vasárnap megtámadott egy embert az észak-szlovákiai Nagyturány (Turany) közelében – jelentette be közösségi médiaprofilján Filip Kuffa szlovák környezetvédelmi államtitkár hétfőn.
Elsősorban a nappali hőmérsékletek alakulásában várhatók változások a következő kéthetes, augusztus 10–23. közötti időszakban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Első- és másodfokú időjárási riasztást bocsájtott ki az Országos Meteorológia Szolgálat keddre Románia legnagyobb területére a várható hőség miatt.
Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
1 hozzászólás