
Ezúttal a kézi erőn lesz a hangsúly az aratásnál
Fotó: Boda L. Gergely
Első alkalommal rendeznek hagyományőrző aratóünnepet Székelyudvarhelyen. A szombati, többnyire szakmai eseményre száznál több részvevőt várnak a Kárpát-medencéből, így Erdély és Székelyföld mellett Vajdaság, Horvátország, Szlovénia, Felvidék, Kárpátalja és Magyarország gazdaszervezetei látogatnak el a városba, de a szervezők a nagyközönségnek is készülnek érdekességekkel.
2018. július 17., 12:362018. július 17., 12:36
Igazi látványosságra számíthatnak a székelyudvarhelyiek szombat délelőtt kilenc óra körül: huszárok kísérte lovas fogatok vonulnak majd végig a központtól a bethlenfalvi kultúrotthonig. Ugyanakkor
A szakmai zsűrit két helyi agrármérnök és egy helyi gazda alkotja. „A zsűri pontozza, hogy milyen szerszámokat használnak, hogyan szedik marokra, miként kötik kévébe és rakják kalangyába a búzát. Emellett
– ismertette Jakab Ernő, az Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesületének elnöke. Ezzel párhuzamosan gulyásfőző versenyt is tartanak, az ételhez szükséges alapanyagot az egyesület biztosítja.
„Nagyon sok külföldi meghívást kaptunk aratóünnepekre, és úgy gondoltuk, jó volna visszahívni őket. De ez csak az ötlet egyik részét adta, emellett fontosnak tartjuk a régi szokások továbbörökítését. Azt tudom, hogy Magyarországon, Németalföldön már az 1500-as években arattak, de arról, hogy Székelyföldön és Erdélyben mikor hogyan kezdődött, megvallom őszintén, nem sok fogalmam van. Éppen ezért Kovács Árpád művészettörténész pénteken erről tart előadást, ezenkívül a meghívottaknak megmutatjuk a helyi nevezetességeket, kicsit népszerűsítjük Székelyudvarhelyt, majd lesz borkóstolás és néptáncelőadás is” – tette hozzá az elnök.
A rendezvényt szombaton este kilenc órától mindenki számára nyitott aratóbál zárja a bethlenfalvi kultúrotthonban.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
szóljon hozzá!