
Fotó: Pethő Melánia
Bár az eddigi próbálkozások veszteségesek voltak, a gyergyószentmiklósi Erdei Termékeket Begyűjtő és Feldolgozó Központ idén karácsonyra is földlabdás fenyőfákat kínál a környezettudatos vásárlóknak. A karácsonyi díszbe öltöztetett örökzöld az ünnep lejártával kiültethető a kertbe, így a vágott fenyővel ellentétben nem a szemétdombokat, hanem az élő világot gyarapítja.
2010. december 08., 16:432010. december 08., 16:43
2010. december 08., 18:402010. december 08., 18:40
„A cél nem mindig a bevétel, hanem a környezettudatos nevelés is. Más szemmel kell néznünk az erdőt, valós gazdálkodást kell folytatnunk, hisz az erdő nem csak a fából áll, hanem egy ökoszisztéma, amit egységében kell kezelni, szeretni” – fogalmaz Márton Tihamér, a gyergyószentmiklósi „málnatelep”, azaz az Erdei Termékeket Begyűjtő és Feldolgozó Központ igazgatója. Elmondása szerint az elmúlt két év karácsony előtti időszakában földlabdás fenyők árusításával próbálkoztak, azzal a céllal, hogy az ünnep lejártával ne a szemétbe kerüljön a tűlevelű, hanem kiültetve a kertekbe, az élő természet része maradjon.
Bár a kínálat létezett Gyergyóban, az ökokarácsonyfákat nagyon kevesen vásárolták, a földlabdás fenyőket végül más településeken sikerült eladni. Az alacsony igény ellenére idén is hasonló módon árusítják az örökzöldeket a málnatelepen; a tölgyesi erdészet gyergyószentmiklósi kertészetétől hozott ezüstfenyők szerdától már beszerezhetők a Kossuth utcai székhelyről. Az 1,2–1,7 méteres darabok ára 65 lej, igény szerint faládát is adnak mellé, 35 lejért.
A visszavásárlás a tervek között szerepel
A földlabdás fenyők nem károsodnak, ha egy-két hétig szobahőmérsékleten tartjuk őket, tehát a karácsonyi ünnepi időszakban a ház dísze lehet, ezután viszont tanácsos kiültetni. Ha ez a fagyos talaj miatt nem kivitelezhető, akkor is kinti környezetben ajánlatos tartani a csemetét, ellenkező esetben rügyezéskor károsodik, esetleg elpusztul – tanácsolja Márton Tihamér. Bár egy évvel korábban úgy gondolta, hogy idén karácsonyra megoldják a fenyők bérbe adását, a visszaváltható fenyő egyelőre csak terv marad.
„Ha igény mutatkozna rá, visszavásárlásról is gondoskodnánk. Ha a garanciás fát visszahoznák, annak vásárlási értéke egy részét visszaadnánk, de erre még nincs lehetőségünk” – ismerteti az egyelőre elképzelés szintjén rekedt megoldást az igazgató. A karácsonyfa-vásárlásnál mindenképp meggondolandó, hogy a kivágott fenyők jó esetben egy-két hétig díszítik az otthonokat, de sok eladatlan fa már karácsonykor a szemétbe kerül, ökokarácsonyfa vásárlásával pedig a faállomány megőrzéséhez járulhatunk hozzá.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
szóljon hozzá!