Marosvásárhely polgármestere bejelentette, az idén semmilyen nagyobb arányú rendezvényt nem szerveznek a nemzeti ünnep alkalmából, nem viszik túlzásba az ünneplést.
2009. november 20., 16:472009. november 20., 16:47
Elvégre válság van, nem lehet herdálni a pénzt. Az egyedüli nagyobb beruházás a karácsonyfa-állítás lesz. Ám ettől sincs elragadtatva a város első embere. Azt mondja, már beszerezték, de túl sokba került. Mármint a szállítás. Az többet kóstált, mint maga a fenyőfa. Jövőre kisebbet akar állítani, egy csemetét, mert az kevesebbe kerül - állítja.
Már évek óta próbálkoznak azzal, hogy a főtér közepére egy olyan fenyőt ültessenek, amelyet karácsonyra (vagy a nemzeti ünnepre?) fel lehessen díszíteni. Ám eleddig a próbálkozás nem járt sikerrel. Vagy a fiatal fa nem fogant meg, vagy egyszerűen kivették a helyéről, mert kellett az a kiállító bódéknak vagy a gépkocsiknak a járgánykiállításhoz.
Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.
Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.
Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.
Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.
Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.
A többit 8 év alatt fizetik ki.