
Fotó: P. Dávid Tünde
Hétfőn, március 8-án délelőtt "kapunyitó" rendezvényt tartottak a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskolában.
2010. március 08., 18:052010. március 08., 18:05
2010. március 08., 19:102010. március 08., 19:10
Fotó: P. Dávid Tünde
Az udvarhelyszéki kisváros egyetlen általános iskolájának Timafalvi utcai épülete előtt új kerítés és faragott székelykapu áll. Március 8-án 12 órakor ünnepélyes keretek között avatták fel a Demeter István szobrászművész által faragott új bejáratot, amelyen először az ott tanuló elemisek léptek át bújj, bújj zöld ágat játszva, majd a vendégek – a város elöljárói, lelkészek, pedagógusok, meghívottak – követték őket ugyanígy.
Az ünnepség során Rafai Emil polgármester és Antal Zoltán református esperes, a Városi Iskolaszék elnöke \"hosszú életet\" kívánt a szimbólum értékű iskolakapunak, amelyet Simó Ildikó igazgató avató beszédében így méltatott: \"Új kapu, amely magával hozza az értéket és a hagyományt – ezzel együtt jelentve és képviselve a szépet.\"
A kapunyitás egyben a tanintézmény ünnepi iskolahetének kezdete is, amelynek során a következő napokban számos vetélkedőn, kulturális és sport rendezvényen vehetnek részt a diákok és az érdeklődők.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!