
Több tízezer lejes kamatmentes hitellel segíti a kormány a magukat fejleszteni kívánókat. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Jelentős összegű kamatmentes hitelhez juthatnak hozzá a kormány által frissen elfogadott Fektess magadba programnak köszönhetően azok, akik tanulnak vagy valamilyen szakmai képzésben részesülnek. A fiatalok legtöbb 60 ezer, az idősebbek 55 ezer lejes hitelt vehetnek fel kamatterhek nélkül. Az összeget oktatási, kulturális, sport és egészségügyi költségek fedezésére, vagy akár lakásvásárlásra és felújításra is fordíthatják.
2018. június 30., 10:422018. június 30., 10:42
A fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt kedvező programot dolgozott ki a kormány a munkanélküliség, a szakképzett munkaerő hiánya, az elhelyezkedési nehézségek és a fiatalok elvándorlásának visszaszorításért. Az idei 50-es számú sürgősségi kormányrendelettel elfogadott Fektess magadba (Investește în tine) nevű programban
A program életkoruk szerint két csoportra osztja a finanszírozásra jogosultakat:
a 16 és 26 év közöttiek legtöbb 40 ezer lejes hitelt vehetnek fel, ehhez azonban hozzáadódhat egy további 20 ezer lejes összeg is abban az esetben, ha az igénylő dolgozik vagy a hitel futamideje alatt munkába áll;
a 26 és 55 év közöttiek legtöbb 35 ezer lejes hitelre jogosultak, ám esetükben is kiegészülhet ez további 20 ezer lejjel, ha már alkalmazták őket, vagy időközben elhelyezkednek a munkaerőpiacon.
A program kedvezményezettjei számára a kölcsön kamatlába nulla, a banki kamatterhek és jutalékok törlesztését állami költségvetésből fogják biztosítani. A hitel futamideje legtöbb 10 év lehet, ez magába foglalja a türelmi időt is, amely legtöbb öt év lehet. Azoknak az igénylőknek, akik nem rendelkeznek állandó munkahellyel, a hitel igényléséhez szükségük van legkevesebb egy adóstársra (románul: codebitor) is. A hitel értékének 80 százalékát a Kis- és Középvállalkozások Országos Garanciaalapja (FNGCIMM) és a Román Ellenbiztosító Alap (FRC) garantálja.
A könyvektől a lakásig
A kölcsön célja a kedvezményezettek és családjaik szükségleteinek fedezése az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a sport és az élőhely tekintetében, a pénzre vásárolható termékekről és szolgáltatásokról pedig hosszú listát is közöltek a rendeletben. E szerint „támogatható kiadásnak” számít többek között a szakkönyvek, tanszerek vásárlása, a tanfolyamok, tandíjak, bölcsődék, óvodák díja, illetve a lakás- és bentlakás bérek kifizetése, vagy a számítógépek, laptopok, nyomtatók vásárlása is.
Szintén támogatható a kulturális bérletek vásárlása moziba, színházba, operába, könyvtárba vagy múzeumokba, olyan gyógyszerek, vizsgálatok, fogorvosi kezelések vagy műtétek kifizetése, amelyeket nem fedez az egészségbiztosítás, de a kedvezményezettek vásárolhatnak sportfelszereléseket és sportbérleteket is, sőt, a pénzt fordíthatják lakásépítésre vagy -vásárlásra, illetve felújításra is.
Jó elképzelésnek tartja a programot Fejér-Király Gergely, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara Üzleti Tudományok Tanszékének oktatója, de véleménye szerint a sikere azon múlik, hogy a szerződés részleteiben, amelyet a bankokkal kell megkötni, mit vállalnak az igénylők.
– magyarázta a szakember. Hozzátette, az, hogy a hitel értékének 80 százalékát az FNGCIMM és a FRC garantálják, azt jelenti, hogy ha a hitelt felvevő nem fizet, vagy nem tud fizetni, a bank megkapja a hitel értékét a felsorolt intézményektől – azaz a bank nem vállal kockázatot. Továbbá, nemfizetés esetén a pénzügy veszi át ennek felhajtását.
Fejér-Király Gergely az adóstárs szerepével kapcsolatosan kérdésünkre azt is elmondta, hogy ha a hitelt felvevő nem fizet, vagy nem tud fizetni, akkor a szerződésben megjelölt adóstársnak kell az adósság törlesztését és az ezzel kapcsolatos további költségeket vállalni. A szerződésben ezt is rögzíteni szokták.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!