
Minden apró segítség előrelendíti az egyesület célkitűzéseinek elérését. Illusztráció
Lelkes, segítőkész önkéntesekre van szüksége a HIFA-Románia Egyesületnek, amely főként mozgássérült, mozgáskorlátozott személyeket támogat. Kalákában építenék fel a szervezet parkját Pókakeresztúron.
2017. november 29., 14:582017. november 29., 14:58
Simon Judit Gyöngyitől, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy továbbra is fő céljuk a HIFA park megépítése.
– ezáltal is előmozdítva a társadalmi beilleszkedést. A park felépítéséhez szükséges földterület a birtokunkban van. Azonban az igazi munkálatok elkezdéséhez nagyméretű összefogásról kell tanúbizonyságot tegyen közösségünk. Ennek egyik első lépése az ünnepek beköszönte előtt
– tudtuk meg a főszervezőtől.
A szervezők biztosítják a résztvevőknek a munkaeszközöket, valamint az élelmet. A résztvevők a közös munka által megismerhetik a HIFA Park helyszínét, a terv célkitűzéseit, segíthetnek annak kitakarításában, illetve
Mindazok, akik részt szeretnének vállalni ebben, jelezzék szándékukat a 0744-959 990-es telefonszámon.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
szóljon hozzá!