
Hamarosan az új könyveit dedikálja a pszichológus
Fotó: Facebook/Kádár Annamária
Egyszerre két új könyvvel is jelentkezik a sokak által csak mesepszichológusként ismert Kádár Annamária: egy rendhagyó kötettel mondhatni forradalmasítja a jól megszokott babanaplókat, ugyanakkor megírta Lilla és Tündérbogyó meséinek a folytatását is, mindkettőt bemutatják pénteken.
2018. december 13., 19:112018. december 13., 19:11
A TE meséd. Történetek Rólad, Neked című kiadvány egyfajta rendhagyó napló, amely 14 éves korig meséli a gyerek élettörténetét – mondja a szerző a könyvéről. Kádár Annamária úgy véli,
„Gyermekeink babanaplójában az első évet általában aprólékosan dokumentáljuk, rengeteg olyan információt is feljegyzünk, amelyek nem lényegesek, például, hogy mikor hány kiló volt, de utána gyakran abbamarad a történetek rögzítése. Valamiért él egy mítosz a fejünkben, hogy mindent meg fogunk jegyezni, pedig az egyedi emlékeink általános emlékekké sűrítődnek – lesznek karácsonyok, „születésnapok”. Éppen ezért érdemes időt szentelnünk a történet folytatására is.
– magyarázza az új könyv megírásának motivációjáról a szerző. Rámutat, azokban a családokban, ahol több családi történetet osztanak meg, a gyermekek magasabb önbecsüléssel, jobb kortárs-kapcsolatokkal és rugalmasabb alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, még akkor is, ha ezek a családi sztorik nehézségekkel, akár tragédiákkal terhesek.
A rendhagyó babanapló mellett a Lilla és Tündérbogyó kincset keres című kötet is frissen jött ki a nyomdából. Kádár Annamária elmondta, Lilla és Tündérbogyó meséi elsősorban az olvasói visszajelzéseknek köszönhetően folytatódnak, mivel rengeteg szülőtől, pedagógustól kapott visszajelzést, hogy mennyire megszerették a gyermekek a „türkiz” könyvet. A Kulcslyuk Kiadó részéről érkezett is a kérés, hogy írja meg a mesék folytatását.
Mindkét kötetet pénteken 18 órától a marosvásárhelyi Petry Bistroban mutatják be. A szerzővel Badics Petra beszélget. A könyvbemutató után lehetőség van dedikálásra és kedvezményes könyvvásárlásra is.
Ismertette állaspontját a civil szervezetek finanszírozását szigorító törvénytervezetről Nicușor Dan államfő, csütörtökön.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére, köztük a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára is.
Több mint ötezer, az 1989 utáni átmeneti időszakhoz kapcsolódó diplomáciai dosszié titkosításának feloldását hagyta jóvá a román kormány.
A bukaresti ítélőtábla csütörtökön másodszorra is nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mario Iorgulescut.
Új reformcsomagot jelentett be Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön, amely megváltoztatja a kórházak finanszírozásának és szervezésének módját.
A Helyi Rendőrség Napját ünnepelték csütörtökön Székelyudvarhelyen, ahol járműfelvonulást is tartottak. Mindeközben Civium Protect-díjjal ismerték el Balázsi Hajnalka helyi rendőr munkáját, segítőkészségét.
Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
Megközelítőleg negyven lovas kelt útra csütörtökön a Perkőről, hogy magával vigye a háromszéki közösségek imaszalagjait Csíksomlyóra. A zarándokok előtt álló, eső áztatta úton minden kilométer a hit, a közösség és az összetartozás erejét hordozza.
A mélybe zuhant egy lift csütörtök reggel a bukaresti CFR-palotában. A liftben heten tartózkodtak, öt embert pedig kórházba szállítottak a baleset következtében.
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúra csütörtök reggel a budapesti Keleti pályaudvarról.
szóljon hozzá!