Esős időben sárban nyakig kell mászkálni, szárazságban a portól meg lehet fulladni. Ez jellemző még mindig sok udvarhelyi utcára, amiből végre kettőnek megoldódni látszik a helyzete.
2010. március 30., 14:582010. március 30., 14:58
2010. április 08., 21:142010. április 08., 21:14
Az idei költségvetésből elkülönítettek egy annyi pénzt, hogy a Rózsa és Szentjános utcákban aszfaltréteget tegyenek le. A tavaly elvégezték az alapozást a Szentjános utcában, így ott nem kell nagyobb összegeket fordítani a kanalizálás megoldására. Tervek szerint a Rózsa utcában is úgy lesz megoldva az aszfaltozás, hogy az esővíz ne okozzon problémát. Nem csak ez a két utca van rossz helyzetben, de egyelőre az is fejlődésnek számít, hogy ezeket megjavítják.
A Szentjános utcát a József Attila utcai kereszteződéstől egészen az istállók előtti garázsokig aszfaltozzák le, a Rózsa utcában pedig 800 méter utat készítenek el. Lemértük autóval a távot, számításaink szerint a Rózsa utcában ez azt jelenti, hogy az Iskola utcától kezdve a 104-es házszámig aszfaltoznak. Ez a patak jobb felén található útszakasz majdnem teljes hosszát jelenti. Hasonló távon lesz új útfelület a Szentjános utcában is, ahol körülbelül 700 méteren fognak aszfaltozni.Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta, hogy hosszas folyamat a munkálatok előkészítése, de júniusban mindenképp el kellene kezdeni, hogy az aszfaltozás ne nyúljon el télig.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!