
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A Hargita megyei önkormányzat idei utolsó ülésén több millió lejt szavaztak meg a megyei utak javítására. A munkálatokra évről évre nagyobb keretösszeg áll rendelkezésre: idén 86 millió lejt fordítottak utak javítására, jövőre előreláthatóan ez akár 120 millió lejre is emelkedhet – adta hírül a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
2021. december 28., 19:042021. december 28., 19:04
A Hargita megyei önkormányzat idei utolsó ülését tartotta kedden, amelyen a megyei utak beruházásainak számláira szavaztak meg összegeket. Egymillió lejt utalnak a gyergyóalfalvi járda, a hargitafürdői út, valamint az udvarhelyszéki Etéd és Maros megye határa közötti megyei út kifizetésére. Ugyanakkor másfél millió lejt hívtak le a hitelkeretből a Hargita megye déli részén elkezdődött megyei utak építésére.
Az ülésen a jövő évi költségvetésről is szó esett, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, míg 2015-ben 14 millió lejt fordíthattak a megyei utak építésére, addig az idei évben a munkálatokra szánt összeg 86 millió lejre emelkedett, jövőre pedig – a már megkötött szerződések értelmében – a pénzkeret 120 millió lejre is nőhet. Az elnök kiemelte, hogy
ezért is fontos az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny-program, amelyre Hargita Megye Tanácsa eddig 14 megyei útszakasz feljavítása érdekében nyújtott be pályázati kérvényt.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
szóljon hozzá!