
Victor Ponta. Nem távolodott el a politikai élettől
Fotó: Kristó Róbert
Jóváhagyta pénteken a bukaresti törvényszék a Pro Románia Párt bejegyzését. A döntés nem jogerős, megfellebbezhető.
2017. október 27., 18:132017. október 27., 18:13
A Pro Románia Párt megalapítását szeptember 3-án jelentette be Victor Ponta, Daniel Constantin és Sorin Cîmpeanu – számol be az Agerpres hírügynökség.
A projekt elindításakor tartott szeptember eleji sajtótájékoztatón Ponta úgy fogalmazott: a Pro Románia politikai alternatívát kínál. Mint kifejtette, ő is, valamint Cîmpeanu és Constantin is
Azt mondta: napjaink Romániájában nem akar már sem tapsviharokkal tűzdelt végrehajtó bizottsági üléseket, sem olyan politikai vezetőket, akik csak mímelik, hogy szeretik a népet. A volt kormányfő azt is leszögezte, hogy
Arra a kérdésre, hogy ki a párt elnöke, Ponta úgy válaszolt, meggyőződése, hogy amikor a három alapítónak választania kell majd egymás közül, „egyvalakinek biztosan meglesz az abszolút többsége”.
Daniel Constantin képviselő ugyanakkor azt nyilatkozta: az újonnan létesített alakulatnak „minőségi emberekre” van szüksége,
„Nem a parlamentből akarunk tagokat toborozni. Aki csatlakozni szeretne, azt szívesen látjuk, amennyiben hozzánk hasonlóan gondolkodó személyről van szó. A minőségi emberek közül szeretnénk tagokat toborozni, akik jelenleg valamelyest kívülállóak, de részesei kívánnak lenni ennek a projektnek” – fogalmazott Constantin szeptemberben.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
szóljon hozzá!