Hirdetés
Hirdetés

Jótékonykodásból úsznak – minél többet, annál jobb

Archív

Archív

Negyvenhét csapat összesen 23 különböző célért úszik június 10-én a nyolcadik alkalommal megszervezett Swimathon elnevezésű jótékonysági úszóversenyen. A marosvásárhelyi rendezvény koncepciója már jól ismert: minél többet úsznak a csapattagok, annál több pénzt tudnak gyűjteni a projektjükre.

Szász Cs. Emese

2018. június 06., 17:412018. június 06., 17:41

Az angliai ötleten alapuló versenyt először 2011-benszervezték meg Marosvásárhelyen, akkor nyolc csapat harmincnégy úszója nevezett be. A Marossszéki Közösségi Alapítvány azóta is minden évben megszervezi a Swimathont, az elmúlt években azonban sokat nőtt a rendezvény, idén már 47 csapat 23 különböző célért száll versenybe,

összesen 130 ezer lejt szeretnének gyűjteni,

a projekteket pedig eddig 118-an támogatják. „Tavaly ötszáz támogató volt a Swimathonon, és összesen 114 ezer lejt gyűjtöttek. A tavalyi év rekordszámba ment, most még bele kell húznunk” – mondta el lapunknak a Marosszéki Közösségi Alapítvány elnöke, Gál Sándor. Hozzátette, a támogatók még folyamatosan jelentkezhetnek, s kiválaszthatják, hogy milyen közösségi projektet és milyen módon támogatnának.

Hirdetés

A Swimathon egy gyorsasági úszóverseny, amely különleges módon zajlik: a benevezett csapatok különböző projektekkel, megvalósítani kívánt célokat szem előtt tartva szállnak versenybe. A jótékonysági úszóverseny része volt a támogatók keresése. A benevezett csapatok olyan támogatókat kellett keressenek rendezvényeikhez, akik vállalják, hogy minden leúszott hosszra bizonyos összeget fizetnek vagy egy bizonyos összeggel támogatják

A vasárnapi megmérettetés hatvan percig tart, a cél az, hogy ez alatt minél több hosszt ússzanak le a résztvevők. Az eseményen gyűjtött pénzt azon közösségi projektek támogatására használják fel, amelyekkel a résztvevők beneveztek.

Idén 23 különböző célért úsznak. Legtöbben szociális célokért: a projektek közt találunk olyant, hogy óvodai speciális felszerelésre, iskolai pálya kivilágítására vagy tanműhelyekre gyűjtenek, de beteg gyerekek táboroztatásáért, madármeghatározó applikáció létrehozásáért vagy nemlátó fiatal szükségletéért is úsznak vasárnap a víkendtelepi olimpiai medencében.

Nagy-Britanniából származik

A Swimathon a világ legnagyobb adománygyűjtő úszóversenye, ötlete Angliából származik, ahol 1986-ban kezdtek először versenybe szállni azok, akik valamilyen cél érdekében gyűjtötték az adományokat. Az elmúlt években 48 millió fontot gyűjtöttek így adományokra, és csaknem 700 ezren úsztak már több mint ezer nagy-britanniai medencében nemes célokért.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után

Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés