Jön a pikniktörvény! – Marosvásárhely felkészült

A marosvásárhelyi önkormányzat felkészült a még csak tervezet szintjén létező úgynevezett pikniktörvény fogadására. Csegzi Sándor alpolgármester szerint már most kialakították a két legnépszerűbb kikapcsolódási helyszín, a Somostető és a Víkendtelep infrastruktúráját, valamint a Segesvári út menti erdő szélét is „berendezték”.

Gáspár Botond

2011. május 03., 15:082011. május 03., 15:08

2011. május 03., 19:412011. május 03., 19:41

A törvénytervezet értelmében a polgármesteri hivatalok feladata lesz elhelyezni az ökovécéket és a szemeteskonténereket, meg kell oldaniuk a hulladék elszállítását, illetve alkalmazniuk kell egy személyt, aki felügyeli és naponta ellenőrzi a környéket. Másfelől ez azt jelenti, hogy hamarosan csak szép emlék marad a rögtönzött tűzgyújtás és sütögetés, a piknik. Az elmúlt két hétvégén a zöldet választók többsége egyetért az intézkedéssel, és éppen közülük kerültek ki azok is, akik panaszkodtak a szemetelők, hangoskodók jelenlétére. „Remélhetőleg lesz foganatja, és valóban megbüntetik azokat, akik nem a megfelelő helyen sütögetnek, dorbézolnak” – mondta az egyik piknikező, aki élvezte, hogy még nem szorították szigorú keretek közé az erdők szélén, a zöldövezetben való sütögetést.

Marosvásárhelyen a Somostető és a Víkendtelep jelenti a kedvenc szabadidős helyszínt, piknikezni is évtizedek óta ide járnak a helyiek. A tervezet értelmében a piknikező helyek kijelölése és felszerelése, valamint karbantartása az önkormányzatok feladata lesz. A marosvásárhelyi önkormányzat a Somostetőn és a Víkendtelepen egyaránt civilizált körülményeket alakított ki, olyanokat, amelyek megfelelnének a leendő törvénynek is. „Konkrétan a Somostetőn több mint tíz helyet alakítottunk ki a feljavítási folyamat során, ami lehetővé teszi, hogy a piknikezők parázson sütögessenek. Állványokat és asztalokat helyeztünk el, víz van a közelben. Ezenkívül esetenként a fűre is le lehet telepedni egy gulyásfőzésre vagy hasonló tevékenységre” – ismertette Csegzi Sándor alpolgármester. Az önkormányzat kialakította a piknikező feltételeket a Segesvári út menti erdő szélén is.

A pikniktörvénnyel elsősorban a lakosság felelősségtudatát tennék próbára, a javaslat egyik kidolgozója szerint ugyanis tudatosan kell vigyáznunk a minket körülölelő természetre, hogy mások is zavartalanul élvezhessék a friss levegőt. Úgy tűnik, Romániában ezt egyelőre csak törvénnyel lehet kikényszeríteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
2026. augusztus 14., péntek

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia

Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Újabb helyreállítási pénzeket hívna le Románia
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr

Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.

Elszakadt a film, kórházban ébredt a Brassóban két turistát halálra gázoló sofőr
2026. augusztus 14., péntek

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.

Elmondta az ügyvivő miniszterelnök, hogy miből pótolnák az atomreaktor leállítása miatt kieső energiát
2026. augusztus 14., péntek

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye

Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.

Nem volt alapja a szóbeszédeknek, megnyugodtak az orotvaiak, hogy lezárult a gyilkosság ügye
Hirdetés