
A nyolc évnél öregebb mentőautókat ki lehetne írni a forgalomból. Újak hiányában viszont nemvolt ahogyan. Képünk illusztráció
Fotó: Tamás Attila
Huszonkét új mentőautót használhatnak nemsokára Kovászna megyében – a járművek megvételére a közbeszerzési eljárást rövidesen elindítják. A megyei mentőállomás jelenlegi gépparkjára rá is fér a frissítés.
2018. november 28., 22:362018. november 28., 22:36
A katasztrófavédelmi felügyelőség által a Regionális Operatív Program keretében megnyert pályázat nyomán 8,3 millió lejre vásárolhat mentőautókat Kovászna megye – jelentette be Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke hozzátette,
A rohammentő-szolgálat (SMURD) négy közepes felszereltségű mentőautó mellett egy, több sebesült szállítását lehetővé tevő mentőautóval gazdagodik. A hegyimentő-szolgálat és a megyei csendőrség egy-egy nehéz terepen is bevethető mentőjárművet kap.
A központi régióba hozzávetőleg 200 különböző típusú mentőautó érkezik 87 millió lej értékben, a közbeszerzést most indítják el – tájékoztatott Tamás Sándor.
A működési szabályzat értelmében egy mentőautó nyolc év után amortizálódik. A Kovászna megyei mentőállomás gépparkjának közel fele nyolc évnél öregebb autókból áll, tehát ezeket már mind ki lehetne írni a forgalomból, de nem teszik meg, amíg nincs amivel pótolni.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!