
Féléves késéssel végül csak megkapják a 25 százalékos béremelést az érintett személyzeti kategóriák. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Féléves késéssel ugyan, de megkapja az egészségügyi, valamint a szociális ellátórendszerben dolgozó kisegítő, illetve irodai személyzet is az elmaradt 25 százalékos béremelést, aminek a késése miatt számtalanszor tiltakozott már a Sanitas szakszervezet idén. Az említett személyzeti kategóriák augusztusi bére – amit szeptemberben kapnak kézhez – már magasabb lesz.
2022. augusztus 09., 08:492022. augusztus 09., 08:49
2022. augusztus 09., 09:172022. augusztus 09., 09:17
Hosszú várakozás után megkapja az elmaradt 25 százalékos béremelést az egészségügyi rendszerben dolgozó kisegítő, illetve irodai személyzet, valamint a szociális ellátórendszerben dolgozó érintettek is.
„Megjelent most, augusztus elején a 8-as számú sürgősségi rendelet, ami szabályozza, hogy az utolsó egynegyed részt, ami jár, kapják meg” – számolt be lapunknak az említett személyzeti kategóriák által régóta várt szabályozás megjelenéséről Nyulas Emma, az egészségügyben és szociális ellátórendszerben dolgozók érdekvédelmi tömörülése, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnöke. Hozzáfűzte:
Kitért ugyanakkor arra is, hogy az érdekvédelmi tömörülés nem teljesen elégedett, ugyanis
továbbá nehezményezik azt is, hogy a bérpótlékokat érintő követeléseik még nem teljesültek, de bíznak benne, hogy az is csak idő kérdése már.
A Sanitas már múlt év óta követeli, hogy az egészségügyi minisztérium minden egészségügyben dolgozónak emelje meg a bérét, ne csak egyes alkalmazotti kategóriákra legyen ez érvényes. A béremelést egy korábbi, 2017-es törvény írja elő, amelynek a szakaszos végrehajtásáról döntöttek, ám
Ezzel szemben azonban csak a múlt évre előirányzott, azaz egy negyedrészes emelést hagytak jóvá januártól, és azt sem minden alkalmazotti kategória esetében: csak azoknak emelkedett a bére, akik a betegek mellett dolgoznak, az irodai alkalmazottaké, a nem betegek mellett dolgozó kisegítő, illetve más személyzeti kategóriáké nem. Utóbbiak kapják meg most a negyedrészes béremelést. Ez
– tudtuk meg Nyulas Emmától.
A Sanitas Hargita megyei vezetője azt is elmondta, hogy a béremelést úgy kell végrehajtaniuk a kórházaknak és a szociális intézményeknek, hogy költségvetési keretüket ne lépjék túl. Véleménye szerint a kórházak esetében ez nem fog gondot jelenteni, ám az évek óta költéségvetési problémákkal küzdő megyei szociális igazgatóságnál igen.
Az elégedetlenségekkel kapcsolatban Nyulas Emma arra is kitért, hogy a Hargita megyei szociális ellátórendszerben dolgozók – talán egyedüliként az országban – még mindig nem kapták meg a koronavírus-járvány elején, a 2020 tavaszán elrendelt szükségállapot idején munkahelyi elkülönítésben ledolgozott időszakra a nekik járó veszélyességi pótlékot. Ezt országszerte jókora késéssel kapták meg az érintettek,
Mindössze a megyei önkormányzat határozata hiányzik ahhoz, hogy megkapják az érintett dolgozók a régóta várt 2500 lejes veszélyességi pótlékot, nem tudja, miért nem született még meg a döntés – mondta Nyulas Emma. A veszélyességi pótlékra 407-en jogosultak Hargita megyében.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
szóljon hozzá!