A tavalyi idényben 21 napot volt meleg, napsütéses idő, 79 napig pedig esős, zivataros – ezt jegyezték fel a zsögödfürdői strandon, amely Csíkszeredában idén legelsőnek nyitotta ki kapuit. Hogy milyen lesz idén a nyár, még nem lehet tudni, de az üzemeltetők, mint mindig, ezúttal is jó időben reménykednek.
2011. május 24., 15:002011. május 24., 15:00
2011. május 24., 18:482011. május 24., 18:48
A zsögödfürdői strandon már lehet fürödni
Zsögödfürdőn már az elmúlt hét végén készen álltak a fürdőzők fogadására, szombaton az eső miatt még nem, de vasárnap már megjöttek az első vendégek. A tavalyi idénynél egyelőre jobbnak tűnik a mostani időszak, ezért is igyekeznek kihasználni. A szükséges felújításokat elvégezték, erre minden évben szükség van, mert a téli fagyok a köveket is szétnyomják, és a vezetékeket szintén károsítják. A fürdő idén is a tavalyi nyitásrend szerint üzemel, azaz naponta 8 és 20 óra között tart majd nyitva, a belépő 5 lej a felnőtteknek, 3 lej a gyerekeknek. Többen használják a bérletrendszert is a rendszeres vendégek közül, ennek a kedvezőbb ár mellett az is az előnye, hogy a Jégpálya negyedi strandra ugyancsak érvényes – tájékoztatott Böjthe István, a létesítmény üzemeltetője.
A két zsögödfürdői medencében három naponta cserélik teljesen a vizet – de a 19 Celsius-fokos borvíz, amelyet főleg mozgásszervi bántalmak, artrózis, szív- és érrendszeri panaszok, magas vérnyomás, illetve idegbetegségek kezelésére ajánlanak, állandóan folyik a medencékbe. A strandon minifocira, kosárlabdázásra, teniszezésre is van lehetőség, büfé és kis söröző-terasz is működik. Nemsokára felújítják az öltözők feletti napozót.
A csíkszeredai, Jégpálya negyedi strandon is előrehaladtak az előkészületek, péntekre, május 27-re tervezik a nyitást – tájékoztatott Böjthe. A működést nem zavarja a közeli uszodaépítés, külön bejárattal, öltözőkkel, két medencével várják az érdeklődőket. A belépő itt is ugyanannyi, mint Zsögödfürdőn. A medencéket egyelőre édesvízzel töltik meg, de mint korábban beszámoltunk róla, azon dolgoznak, hogy borvizet lehessen szivattyúzni ide is. Csíkszeredában a Szeredai-fürdő egyelőre zárva tart, munkálatokat nem láttunk a helyszínen, bent a strand területén lovak legelésztek. Információink szerint a fürdő június elején nyitja meg kapuit, és a vendégek három medencében fürdőzhetnek ezen a nyáron, az olimpiai méretű kivételével. A Fürdő utcai gödrös útszakasz egyelőre megnehezíti az eljutást, de az ígéretek szerint ezt nemsokára kijavítják.
Szépvízen és Dánfalván is készülnek
Csíkszépvízen a Kishavas panzió melletti strandot június első felében szeretnék megnyitni – tájékoztatott Antal Magdolna cégvezető, aki elmondta, hogy a felújítási, javítási munkálatok még nem fejeződtek be a korszerű vízforgató berendezéssel ellátott strandon. Tavaly a felnőttek 3, a gyermekek 2 lejt fizettek a belépőjegyekért, ez Antal Magdolna szerint idén sem változik. „Elsősorban a nyári időszakban vannak foglalásaink szállóvendégek részéről, nekik mindenképp biztosítani szeretnénk a fürdési lehetőséget, és persze, várunk mindenkit, aki fürödni szeretne” – tette hozzá.
Csíkdánfalván is készen áll a strand a fürdőzők számára, de mint Farkas Venceltől, a fürdő adminisztrátorától megtudtuk, egyelőre még kevesen próbálták ki Dugásfürdőn a borvizet szabadtéri fürdéshez. Itt hat kádas fürdő, egy kisebb és egy nagyobb fürdőmedence várja a vendégeket, a víz 22 Celsius-fokos a medencékben, a kádfürdőben ezt melegítik. A kádfürdők reggel 9 és délután 5 óra között működnek, itt már több a látogató. A szabadtéri strand reggel 9 és este 9 óra között tart nyitva, a belépőjegyek felnőtteknek 7, gyerekeknek 3 lejbe kerülnek. A borvízfürdő egyébként szív- és érrendszeri problémákkal küszködő betegeknek is ajánlott, mivel értágító hatása van.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!