
A tanácsosok a város költségvetését is módosították
Fotó: Bartos Lóránt
Tizenhárom napirendi pontról döntöttek Kézdivásárhely helyi tanácsának októberi soros ülésén. Többek között módosították a helyi költségvetést, és döntöttek egy társulási szerződés megkötéséről is egy rossz állapotú ingatlan felújítása és közösségi célokra való hasznosítása érdekében.
2023. október 10., 20:382023. október 10., 20:38
Az első napirendi pontnál a helyi költségvetés módosításáról döntöttek a városatyák. Több pénzt hagytak jóvá a polgármesteri hivatal működésére, de növelték a tanügyre, az egészségügyre, a sportra, a szociális kiadásokra és a fejlesztésekre szánt összegeket is, ezzel szemben
Módosították ugyanakkor az ipari parkok működési szabályzatát, növelve a területek és csarnokok bérleti árát az új szerződések esetében. A területbérlés ára évi 0,61 euróról 0,95 euróra emelkedik négyzetméterenként, míg a csarnokok esetében 7,74 lejről 20 lejre nő az éves tarifa négyzetméterenként.
Döntöttek továbbá a Kézdivásárhely és a SDM Venatoris Egyesület közötti társulás jóváhagyásáról is, amelynek tárgya a leromlott állagú Katrosa-csárda épületének felújítása és hasznosítása. A Katrosa településen található ingatlant eredetileg bérbe adták volna, ám miután két ízben sem akadt jelentkező, az önkormányzatot megkereste a Venatoris egyesület, amely vállalta, hogy a társulást követően modernizálni fogja az épület, majd környezetvédelemmel és vadgazdálkodással kapcsolatos előadásokat fog szervezni, illetve erdei iskolát fog működtetni a helyszínen.
Az építőanyagárak emelkedése miatt módosítani kellett a városi kórház járóbeteg rendelőjének felújítására szánt költségkeretet is. Amint azt Bokor Tibor polgármester elmondta, a szerződés 2019-es aláírásakor a szerződés összértéke 10,67 millió euró volt, az azóta eltelt négy év alatt azonban az összeg 16,11 millió euróra emelkedett, ennek következtében pedig jelentősen, közel 5,5 millió lejjel nőtt az önkormányzat önrésze is.
A tanácsosok a fent említettek mellett felhatalmazták Szilveszter Szabolcs alpolgármestert az AQUACOV Közösségi Fejlesztési Társulás közgyűlésén való részvételre, rábólintottak Kézdivásárhely éghajlatváltozási és fenntartható energiaügyi cselekvési tervére, illetve a város erdejéből származó faanyag eladására, valamint annak értékesítési árára, elfogadták több utca telekkönyvezésére vonatkozó kataszteri dokumentációt, illetve módosították a Régió Kézdi Közösségfejlesztési Egyesület statútumát.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!