Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház április 28–30. között harmincadik alkalommal szervezi meg a Szent György Napokat, a térség egyik legnagyobb kézműves vásárával együtt.
2023. február 22., 09:572023. február 22., 09:57
A szervezők március 26-án estig várják minden olyan kézműves, iparművész és népművész jelentkezését, aki szeretne részt venni a vásáron. Ez a Gróf Mikó Imre és az 1918. december 1. utcában, valamint a Szent György téren zajlik majd naponta 10 és 20 óra között. A három napra 180 lejbe kerül a részvétel, a jelentkezés feltételeiről a vásári szabályzatban lehet részleteket találni, illetve a 0267 312 104-es telefonszámon tájékozódni.
Ugyanakkor idén is ingyenes fellépési lehetőséget kínálnak helyi iskoláknak, óvodáknak, különféle ifjúsági csoportok és együttesek számára a Közösségi Színpadon. Jelentkezni 10–45 perces produkciókkal lehet március 20-ig.
Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.