
A 127-es megyei úton (Ditró és Tölgyes között) zajló beruházást mindenképp folytatni kell a megyei tanács vezetősége szerint
Fotó: Kozán István
Hargita Megye Tanácsa 32 millió lejt vár a kormánytól, hogy az Anghel Saligny-program beruházásaira megelőlegezett összegeket visszakapják. Nagy szükség van rá, mert jelen állás szerint csak novemberig tudják kihúzni anélkül, hogy a megye számláit zárolnák.
2025. szeptember 29., 17:062025. szeptember 29., 17:06
Költségvetést módosítottak többek között Hargita Megye Tanácsának szeptemberi ülésén, hétfőn. Igyekeztek átcsoportosítani pénzeket az alintézményektől és igazgatóságoktól a beruházásokra, ugyanis azoknál van most nagyobb szükség a pénzre.
Bíró Emese, a gazdasági osztály vezetője elmondta, a 127-es és a 134C jelzésű megyei utakon zajló beruházások folytatása szükségessé tette, hogy minden más beruházásról, amelyeket nem lehet az év végéig befejezni, átcsoportosítsák az összegeket erre a két főberuházásra, illetve a korondi híd felújítására, a nyári karbantartásokra és a hitelek részleteinek a visszafizetésére.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig említést tett a gyermekvédelmi rendszer helyzetéről is, hiszen ugyanúgy, mint a korábbi években,
Azonban jelenleg a megyei önkormányzat sincs olyan helyzetben, hogy meg tudná előlegezni a szükséges összegeket, ezért meg kell várni az országos költségvetés-kiigazítást.
„A problémánkat az okozza, hogy az állami beruházásokat befagyasztották, és
Ha ez a pénz megérkezett volna, akkor könnyedén vettük volna az akadályokat, de ennek a pénznek a hiányában zsonglőrködnünk kell, és össze kell húznunk a nadrágszíjat, vissza kell vennünk a kiadásainkból, csak azokat a számlákat fizethetjük ki, amelyek a 90 napos határidőből futnak ki, annak érdekében, hogy ne állítsuk le az egész intézményt” – magyarázta a megyei önkormányzat elnöke.
Hozzátette, a témában az elmúlt időszakban többször tárgyalt Cseke Attila fejlesztési miniszterrel és Tánczos Barna miniszterelnök-helyettessel.

A megszorítások miatt az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) támogatta beruházások közül a legfontosabbal, a megyeháza felújításával versenyt futnak az idővel – vázolta a helyzetet a Hargita megyei tanács elnöke, Bíró Barna Botond.
„Reményeink vannak arra, hogy az Anghel Saligny-programból végzett beruházásoknál a szeptemberig leszámlázott összegeket a kormány ki fogja idén fizetni” – bizakodott.
Mint fogalmazott, ebben a hónapban nem fenyegeti leállás az intézményt, az októberi hónapot is ki tudják húzni, viszont a novemberi hónapra már olyan jelentős mennyiségű és értékű számláik vannak, amelyeknek 90 napos határideje le fog járni.
– kongatta meg a vészharangot. Hozzáfűzte, abban érdekeltek, hogy a július 19-ig feltöltött salignys számlákra megkapják a pénzt, és akkor az időszakot át tudják vészelni.
Elfogadták a Barátok kertje és a Fűzhát övezeti rendezési terveit a csíkszeredai önkormányzati képviselők pénteki, rendkívüli ülésén. A városvezetés szerint ezzel hosszú távon új lakóövezetek kialakításának alapjait teremtették meg Csíksomlyón.
Román F–16-os vadászgép semmisített meg pénteken egy drónt, amely behatolt a román légtérbe – jelentette be Nicușor Dan államfő.
Felhőszakadásokra, viharos erejű szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdély, Moldva és Munténia több térségére, valamint Bukarestre.
Regisztrálniuk kell az idei végzetteknek a Hargita Megyei Munkaügyi Hivatalnál, hogy ingyenes tájékoztatást és szakmai tanácsadást, munkaközvetítést, valamint egyéb foglalkoztatás-ösztönző intézkedéseket kapjanak.
Kisteherautókkal hordták a hulladékot a közterületre, most 70 ezer lejes pénzbírságot kell kifizessenek.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 5 óra 19 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Miközben tavaly ilyenkor hőségriadó miatt figyelmeztettek a meteorológusok, idén pulóveres reggelre ébredtek a székelyföldiek. Július 24-én több településen alig haladta meg a hajnali hőmérséklet a 10 Celsius-fokot.
Újabb drágulás tapasztalható az üzemanyag-piacon, a benzin literenkénti ára több töltőállomáson is meghaladta a 9 lejt, a gázolaj ára pedig a 10 lejt közelíti.
Sokan még mindig tartanak a kontaktlencséktől, pedig ma már a kisgyermekektől az idősekig szinte bárki számára megoldást jelenthetnek. Bódi György, a brassói Best Optic optometristája szerint a legtöbb tévhit ideje lejárt.
A hadsereg radarrendszere péntekre virradóra dróncsoportot észlelt az ukrajnai oldalon, a romániai folyami határtól mintegy 33 kilométerre északra. Tulcea megye lakosságát Ro-Alert üzenetben figyelmeztették becsapódások veszélyére.
1 hozzászólás