
Mindörökké gyásznap marad december 18. A törmelék négy diákot temetett maga alá
Fotó: László Ildikó
Vészhelyzet-programot és belső kommunikációs képzéseket indítanak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban, hogy a december 18-án történt tragédiához hasonló többé ne történhessen meg – áll az intézmény legutóbbi közleményében.
2023. december 31., 17:012023. december 31., 17:01
2023. december 31., 17:122023. december 31., 17:12
Mint írják, az iskola vezetőségéhez is eljutottak azok a hangok, híresztelések, melyek szerint a bentlakás leomlásának lehettek előjelei.

Összedőlt a Tamási Áron Gimnázium kollégiumának egyik épületrésze hétfő délután. Több gyerek a romok alá szorult, azonban sikerült kimenteni őket. Az egyik fiút már nem lehetett újjáéleszteni.
Hangsúlyozzák azonban, hogy az észrevételeit senki nem jelezte a tanintézmény vezetősége, a nevelők, a gondnok, a tanárok vagy bármely munkatársuk felé. A jövőben ennek az okait fogják feltárni, és
Hozzáteszik ugyanakkor, hogy szükségesnek látják azt is hangsúlyosabban tudatosítani, hogy bármely probléma, észrevétel esetén kihez lehet és kell fordulni.
Első lépésként független szociológusok által készített, felvett és értékelt, névtelenséget biztosító kérdőíves módszerrel felmérik a belső kommunikációt és a szervezeten belüli bizalmat. A kérdőíves felmérés eredményeinek kiértékelése után mind a pedagógusokat, mind pedig a diákokat kommunikációs képzésben részesítik előadások, műhelymunkák révén. Kiemelik, céljuk a bizalom építése a szervezeten belül: tanár-diák, tanár-tanár, diák-diák, beosztott-felettes, tanár-szülő kapcsolatokban, hatékonyabb kommunikáció, hatékonyabb konfliktuskezelés.
Ugyanakkor, számolva azzal, hogy lehetnek érintettek, akiknek kevésbé tetsző az egyéni lelki gondozás,
Mindemellett vészhelyzet programot is indít az intézmény vezetősége, melynek során szakemberek segítségével kiscsoportos krízisképzést indítanak útjára az összes dolgozó és tanuló részére. „Fontosnak tartjuk, hogy közösségünk minden egyes tagja, a kicsitől a nagyig, tudja, hogy mi a teendő ebben az esetben”.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg egyharmada december 18-án dőlt össze, amikor az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A törmelék négy diákot temetett maga alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú életét vesztette, az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány közül pedig kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült, őt továbbra is a Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív osztályán ápolják. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkálatokat végzett a beomlott diákotthonnál, és több mint két méter mélységű árkot ásatott az épület fala mellett.
Miért fontos a pontos és jól megírt önéletrajz és mikor segíthetnek a továbbképző- és átképző programok? Hol érdemes tájékozódni az új munkalehetőségekről? – ezekről beszélgettünk a Maros megyei munkaügyi szakemberekkel.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
2 hozzászólás