Hirdetés
Hirdetés

Járható utakkal állítanák meg a kistelepülések elnéptelenedését

Élhetőbbé tennék a kis falvakat. Az út leaszfaltozásával a Nyikó és a Gagy mentét kötnék össze •  Fotó: Barabás Ákos

Élhetőbbé tennék a kis falvakat. Az út leaszfaltozásával a Nyikó és a Gagy mentét kötnék össze

Fotó: Barabás Ákos

Közel húszmillió lejből építheti újjá a Kobátfalva és Firtosmartonos közötti utat Hargita Megye Tanácsa. A beruházás elvégzésére már kiírták a közbeszerzési eljárást, és van rá esély, hogy idén elkezdődik a kivitelezés.

Fülöp-Székely Botond

2017. október 24., 19:432017. október 24., 19:43

2017. október 24., 20:352017. október 24., 20:35

Tizenegy kilométernyi utat burkolnának be aszfalttal a Kobátfalva–Tarcsafalva–Csehétfalva–Firtosmartonos útszakaszon, miután 18,2 millió lejért pályáztak sikeresen a kormány Országos Vidékfejlesztési Programjában (PNDL) – fejtette ki portálunknak Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Többször is javítaniuk kellett a beruházás dokumentumait, de a munka kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás már elkezdődött, és

ha minden a tervek szerint halad, akkor már november végén vagy december elején megköthetik a szerződést a kivitelezővel.

Hirdetés

Ez azt jelenti, hogy kedvező időjárás esetén már akkor nekifoghatnak a földmunkáknak, ellenkező esetben jövőre kezdődik el a kivitelezés.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Idézet
Mi mindenképp azon leszünk, hogy még idén kezdődjön el a munka, hiszen így jövőre jóval egyszerűbb lesz folytatni a bürokrácia szempontjából is

– fogalmazott Borboly. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy fontos útszakaszról van szó, hiszen ez köti össze a Nyikó és a Gagy mentét, ráadásul több kis falut is érint, amelyek így könnyebben megközelíthetők lesznek.

Idézet
Így nagyobb eséllyel költöznek ki az emberek a kisebb falvakba, ráadásul a fiatalok itthon maradása szempontjából is fontos beruházásról van szó. Meg kell állítani a települések elöregedését, és ehhez elsősorban járható utakra van szükség

– jelentette ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton

Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép

Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép
2026. november 05., csütörtök

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba

Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba
2026. november 05., csütörtök

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el

Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
Hirdetés