
A járőregység megállásra intett egy autót, nem is sejtve, hogy üldözés lesz a vége. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Rövid üldözést követően sikerült elkapniuk egy ittasan és jogosítvány nélkül vezető sofőrt a rendőröknek Lövétén, vasárnapra virradóra – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
2021. október 18., 16:252021. október 18., 16:25
2021. október 18., 16:372021. október 18., 16:37
A szóban forgó sofőr Homoródalmás irányából haladt Szentegyháza felé, amikor a járőrszolgálatot teljesítő rendőrök Lövéte községben megállásra intették.
A hatóságiak utána eredtek, és körülbelül egykilométeres üldözés után sikerült megállítaniuk egy mezőn, a sofőr azonban nem volt hajlandó együttműködni velük, így erőszakos magatartása miatt lefogták, majd megbilincselték.
Ezt követően a szentegyházi rendőrkapitányságra szállították, ahol azonosítását követően kiderült, hogy Brassóból származik, és nem rendelkezik jogosítvánnyal. Ráadásul
Az ügyben ittas és jogosítvány nélküli vezetés miatt eljárás indult.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
1 hozzászólás