
Disznajón sikerült megfékezni az istállótüzet
Fotó: Maros Megyei Készenléti Felügyelőség
Kigyúlt egy istálló Disznajón, ugyanakkor több helyen is lángra kapott a növényzet megyeszerte.
2024. március 30., 17:412024. március 30., 17:41
A szászrégeni tűzoltóegység egységei két, vízzel és habbal oltó esetkocsival vonultak az égő disznajói istállóhoz, de segítségükre siettek a marosoroszfalusi és magyarói önkéntes tűzoltók is. A legutóbbi jelentések szerint a tüzet sikerült eloltani.
Régenben, Dédán és Borzián az égő száraz növényzet miatt hívták ki a tűzoltókat
Fotó: Maros Megyei Készenléti Felügyelőség
Ugyanakkor másik három helyszínen is szükség volt a tűzoltók beavatkozására: Dédán mintegy 200 négyzetméteren, Szászrégenben két hektáron égett a száraz növényzet, (ezt már sikerült kioltani) míg a Ratosnya községhez tartozó Borzián 10 áron harapózott el a tűz.
A fővárosi rendőröket vasárnap Bukarest 6. kerületébe riasztották, ahol a bejelentés szerint az egyik utcában lövések hallatszottak.
Felszentelték vasárnap a világ legnagyobb ortodox keresztény templomának számító, 15 év alatt felépített bukaresti Nemzeti Székesegyház mozaik szentképeit, és megnyitották a katedrálist a hívők előtt.
Vasárnap folytatják a bevetést a hegyimentők, hogy lehozzák a Fogarasi-havasokból a szombaton mélybe zuhant két turista holttestét.
Nyilvánosságra került az a fedélzeti kamerás felvétel, amely egy láncbalesetet rögzített szombaton délután az 1-es országúton Vrancea megyében.
Vasárnap este Székelyudvarhelyen, hétfőn Marosvásárhelyen, kedden Csíkszeredában adják elő Brahms magyar táncait és azokat a népdalokat, amelyek ezeket ihlették.
Két turista vesztette életét szombaton a Fogarasi-havasokban, miután megcsúsztak és lezuhantak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén, egy harmadik személyt pedig – aki túlélte a balesetet – kimentettek a hegyimentők.
A nyári időszámítás október utolsó vasárnapjáig tart, téli időszámításra térünk át október 26-án, azaz most vasárnap, amikor hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az órát.
Két szankciót róttak ki szombaton a csendőrök a román hadsereg napja alkalmából a Szatmár megyei Nagykárolyban szervezett katonai ünnepségen, amelyen Ilie Bolojan kormányfőt kifütyülték hivatalos beszéde közben.
Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről és Marosvásárhelyről, valamint környékükről is lehet jelentkezni a szenvedélybetegeknek, illetve felnőtt hozzátartozóiknak szervezett terápiás programra.
Turistára támadt egy medve szombaton a Cenk és a Keresztényhavas közötti hegyi ösvényen. A medvetámadás áldozatának sikerült elmenekülnie, a segélyhívást követően arc- és végtagsérülésekkel szállították kórházba.
szóljon hozzá!