Ismét zavartalanul működnek a szovátai buszjáratok

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Miután júliusban az addigi szolgáltató bejelentette a szovátai városi buszjáratok felfüggesztését, a következő versenytárgyaláson ismét ő tette a legkedvezőbb ajánlatot. Más feltételekkel ugyan, de ismét rendszeres járatok szállítják a lakosokat, diákokat a városban és a hozzá tartozó településeken.

Gligor Róbert László

2010. november 05., 10:012010. november 05., 10:01

2010. november 05., 10:512010. november 05., 10:51

•  Fotó: Gligor Róbert László Galéria

Fotó: Gligor Róbert László

Júliusban az addigi szolgáltató, a marosvásárhelyi szállítási cég igazgatója bejelentette, hogy Szovátán megszűnik az utasszállítás. Az önkormányzat új versenytárgyalást írt ki a helyi buszjáratok kérdésének megoldására, azóta megkötötték az új szerződést, és szeptember óta zavartalanul utazhatnak a fürdővárosban, illetve a hozzá tartozó településeken lakók munkahelyükre, iskolába, hivatalokba – tudtuk meg Hegyi Mihály alpolgármestertől.

Új feltételekkel ítélték oda

Az önkormányzatnak lejárt az addigi szerződése a marosvásárhelyi szállítási vállalattal. A szolgáltató már egy ideje folyamatosan bizonygatta, hogy veszteséggel zár minden hónapot, és kérte, hogy a város vállalja fel a törvény által megengedett támogatást, azaz a veszteségek finanszírozását. Mivel a szovátaiak erre nem voltak hajlandóak, július végén leálltak a buszjáratok a városban és a hozzá tartózó Szakadát és Illyésmező között. Az augusztusi versenytárgyalásra két cég jelentkezett, a kiírást pedig ugyanaz szolgáltató nyerte – igaz, már más feltételekkel. Ezúttal támogatás nélkül is vállalták a feladatokat, jobban alkalmazkodva a helyi igényekhez és lehetőségekhez. Mindkét fél átgondolta a helyzetet: a korábbi autóbuszszámot már nem tudták fenntartani, így a sokszor üresen futó vagy kevés utast szállító, csak veszteséget termelő járatokat megszüntették, csak azok maradtak meg, amelyekre valós igény mutatkozott – mondta el az alpolgármester.

Három járat – kedvezményekkel

Az önkormányzat igyekezett megtartani azokat a járatokat, amelyek sok, a munkahelyükre igyekvő, vagy onnan hazatérő lakost szállítottak. Ezek főleg reggel, délben és este közlekednek, napközben kevesebb az igény, azt már a taxisok is el tudják látni – vélték a felek. Így három járat maradt üzemben. Az önkormányzat kedvezményeket is biztosít az utazók egy részének:  amennyiben bérletet váltanak, a 65 év fölötti nyugdíjasok 100%-os ártámogatásban részesülnek! Féláron utazhatnak az 5565 év közötti nyugdíjasok, a veteránok, politikai foglyok, forradalmárok és a fogyatékos személyek gondozói.

Sok az iskolás

Szovátán 120 gyerek busszal jár iskolába (ideértve a felső-szakadátiakat és illyésmezeieket is), az ők bérleteik árát az állam megtéríti. Mivel csak egyetlen iskolabusz van, azzal reggel 8 órára nem lehet mindenkit beszállítani az iskolákba. Így Illyésmezőből és Szakadátból az autóbuszok szállítják be reggel a gyerekeket, hazafelé vagy az iskolabusz vagy az autóbusz viszi. 13 órára mintegy negyven diák jár a Domokos Kázmér iskolaközpontba délutáni oktatásra. Őket az iskolabusz hozza be és este 20 órakor szintén az viszi haza. A felső-szakadáti óvodásokat is le kell szállítani az alsó-szakadáti óvodába, ahol biztosítva van a meleg és a megfelelő oktatási körülmények. A foglalkozások után ugyancsak az iskolabusz szállítja haza őket.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek