
Újra a Hargita Megyei Önkormányzat elé kerül Csillag Péter mandátumigazolásának kérdése. Borboly Csaba, az önkormányzat elnöke szerint a következő ülésen szavaznak arról, hogy a Magyar Polgári Párt képviselője is tagja legyen a testületnek.
2010. október 29., 15:552010. október 29., 15:55
A gyimesközéploki Csillag Pétert (fotó) az MPP Szász Jenő visszalépése után jelölte a megyei önkormányzatba egy évvel ezelőtt, de mandátumának igazolására még nem került sor. Több alkalommal is lekerült a napirendről tavaly a kérdés, végül amikor megtörtént a szavazás, az RMDSZ-frakció azért nem szavazott, mert szerintük a tanácsosjelölt korábban RMDSZ-színekben indult, és kötelezte magát, hogy nem indul jelöltként más párt számára. Az MPP jelezte, bírósági úton kénytelen eljárni a mandátum igazolásával kapcsolatos eljárás orvoslására. Ez meg is történt, az ügy a marosvásárhelyi ítélőtábla elé került, amely Csillag Péter javára döntött. Thamó Csaba, az MPP megyei önkormányzati képviselője azt mondta kérdésünkre, az ő értelmezésük szerint a mandátumigazolásról sem kellene szavazni, Csillag Péternek csak az esküt kellene letennie. Borboly Csaba viszont kérdésünkre úgy válaszolt, a mandátumigazolásról a következő ülésen fognak szavazni.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.