Fotó: Boda L. Gergely
A szabadtéri programoknak kedvező időjárás lesz a csütörtökön kezdődő minivakáció ideje alatt, de záporesőre is számíthatunk legalább két nap. Jó tudni, hogy a közösen ünnepelt pünkösdre való tekintettel vasárnap a nagyáruházak zárva lesznek, hétfőn pedig rövidített nyitva tartással üzemelnek.
2017. május 31., 12:312017. május 31., 12:31
Csütörtökön, pénteken és hétfőn a közhivatalok, bankok zárva lesznek, ügyintézésre nem lesz lehetőség. A nagyáruházak és kisebb boltok pünkösd vasárnapján nem nyitnak ki. Érdemes megnézni, hogy kedvenc kenyérüzleteink milyen program szerint működnek, mert
Az ötnapos minivakációban, vagyis csütörtöktől kedd reggelig a marosvásárhelyi közszállítási vállalat autóbuszai hétvégi program szerint közlekednek, vagyis a megszokottnál ritkábban járnak. Jó hír, hogy
A vállalat honlapja szerint a program: csütörtökön, pénteken és szombaton 10, 12, 14, 16, 18 órakor indul a Béga utcai végállomásból, fel lehet szállni rá a vasútállomás közeli megállóban, feltér a Kövesdombra, ott végighaladva érinti a főteret, majd irány a Somostető.
Visszafele 11, 13, 15, 17 és 19 órakor szállítja utasait. A jegy ára két lejbe kerül. Az Egyesülés, Kornisa és Tudor lakótelepeken élők csak a főtéren ülhetnek fel, mert ezeket a negyedeket nem érinti a különjárat.
Az állatkert a megszokott program szerint naponta 9-20 óra között tart nyitva, a jegypénztárnál 19 óráig lehet jegyet váltani. Pénteken este Áloméj az állatkertben címmel fogyatékkal élő gyermekek és családjuk számára szerveznek különleges tevékenységet. Kapcsolattartó: Halmágyi Ildikó, telefonszám: 0746-799-057, 0732-440-093.
A Mircea Birău uszoda csütörtökön, június 1-jén zárva lesz, pénteken a megszokott program szerint, szombaton 6–12 óra között lesz nyitva, vasárnap, június 4-én és hétfőn, június 5-én újra szünetel a program. A fedett létesítményt előre láthatóan július közepétől bezárják a nyári karbantartási munkálatok miatt. A bátrabbak megmártózhatnak a május elsején megnyílt víkendtelepi medencék vízében, amelyek még nem érték el a 26–27 fokot, így belépőjegyet egyelőre nem kell fizetni a strandolásért. A marosszentgyörgyi strand is a megszokott program szerint reggel 8-tól este 8-ig fogadja a vendégeket.
Záporok, zivatarok „tarkíthatják” a meleg napokat
Az előrejelzések szerint szerdán a legmagasabb hőmérsékleti érték elérheti a 29 Celsius-fokot. Csütörtökön azonban zápor, kisebb vihar is megzavarhatja a szabadtéri programokat, annak ellenére, hogy a nappali hőmérséklet eléri a 27 fokot. Pénteken és vasárnap zavartalan lesz a napsütés, és a kora délutáni órákban 29-30 fokra számíthatunk, s ne feledjük, hogy a szabadtéri programok alatt gyereknek és felnőtteknek is ajánlott a naptej használata és a kalap, fejfedő viselése. Szombaton és június 5-án, hétfőn egy futó zápor is megzavarhatja a felhőtlen napsütést, de végig meleg lesz, éjszaka sem csökken a hőmérséklet 14 Celsius-fok alá.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
Elkészült az új sportcsarnok Szentegyházán, amelyet Ambrus Pál helyi születésű birkózóbajnokról neveztek el az épület pénteki avatóünnepségén. A felszólalók a sport és az összefogás fontosságát hangsúlyozták.
szóljon hozzá!