Az újjáépített művelődési ház. Nem kell tovább nélkülözniük a lóvészieknek
Fotó: Gecse Noémi
Újra használhatják az öt éve nélkülözött kultúrotthonukat a lóvésziek: a tavalyi újjáépítés után ugyanis idén berendezték, a hétvégén pedig visszaadták rendeltetésének az épületet, amely közel öt éve égett le. Az új épület 600 ezer lejbe került.
2018. szeptember 12., 09:142018. szeptember 12., 09:14
Megnyitották a „kultúra és a közösség felé” az újjáépített lóvészi kultúrotthont a hétvégén. Még 2013 januárjában semmisült meg az akkor közel hetven éve épített 336 négyzetméter összfelületű lóvészi kultúrotthon.
Tűzvészben semmisült meg a közel hetven éve épített lóvészi kultúrotthon. A szerda reggel bekövetkezett szerencsétlenség helyszínére több hivatásos és önkéntes tűzoltó-alakulat tagjai siettek, ám az épületet már nem tudták megmenteni.
A helyieknek emiatt az elmúlt öt évben nélkülözniük kellett a búcsúk, kisebb lakodalmak, torok, kulturális ünnepségeknek is helyet biztosító létesítményt.
Izsák-Székely Lóránt, Csíkszentmihály község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, tavaly sikerült az újjáépítéshez szükséges pénzalapot megteremteni:
Az első fél év egy megfelelő kivitelező megtalálásával telt, majd végül júniusban a nyertes korondi cég hozzáfogott a teendőkhöz. A helyszínre vonuló munkások fából építették újra a kultúrotthont, amelyben egy nagytermet, előteret, öltözőt és tálalót is kialakítottak. Az építő cég korrektségét jelezte, hogy fél év alatt, decemberre be is fejezték a tennivalókat, a kultúrépítés mellett pedig parkolókat is létesítettek az épület közelében – emelte ki a községvezető.
Fotó: Gecse Noémi
Azt is megtudtuk az elöljárótól, hogy
Ez idő alatt viszont Hargita Megye Tanácsának anyagi támogatásából egyebek mellett beszerelték a fűtésrendszert, vásároltak 100 széket, a közbirtokosság jóvoltából pedig asztalok is kerültek a kultúrotthonba. Szombaton pedig a művelődési ház megnyitója után használatba is vették azt: a helyi önkormányzati testület dísztanácsülést, míg a megyei kihelyezett tanácsülését tartotta az épületben.
Nemzetközi tervpályázatot akar kiírni a marosvásárhelyi városháza Maros-parti parkok témával, amelynek végső célja közösségi és szabadidős parkok létrehozása. Első lépésként a városlakók véleményét várják, akik egy online kérdőívet tölthetnek ki.
Az óvások elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a sikeresen képességvizsgázó nyolcadikosok aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A képviselőház és a szenátus csütörtökön 10 órakor kezdődő együttes ülésén ismerteti a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A pénzügyiminisztérium székhelye előtt tüntetnek csütörtökön a Szolidaritás Pénzügyi Szakszervezeti Szövetség tagjai a deficitcsökkentő csomag ellen – közölte az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
Az ellenőrzéseket azt követően rendelték el országszerte, így Hargita megyében is, hogy az egészségügyi miniszter szerint több mint egymillió gyanús betegszabadságot azonosítottak a rendszerben.
Ránk számíthatsz! az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Ősztől csak az 500 főnél több diákot oktató iskolák maradnának önálló jogi személyiséggel a tanügyminisztérium költségcsökkentő terve szerint. Maros megyében több városi iskola is érintett lehet, de nagy még a bizonytalanság körülötte.
Pusztító vihar csapott le szerdán a Prahova völgyére, Szinaján több autót totálkárossá tettek a viharos szél miatt gyökerestől kidőlt, vagy derékba tört fák.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
A négymillió forintos gyorssegély után most tizenhatmillió forinttal segítik a kökösbácsteleki és nagyborosnyói családokat az anyaországiak. A Katolikus Karitász adománygyűjtéséből származó összeget az árvízkárok alapján költik el.
szóljon hozzá!