Leégett a lóvészi kultúrotthon

Leégett a lóvészi kultúrotthon

Tűzvészben semmisült meg a közel hetven éve épített lóvészi kultúrotthon. A szerda reggel bekövetkezett szerencsétlenség helyszínére több hivatásos és önkéntes tűzoltó-alakulat tagjai siettek, ám az épületet már nem tudták megmenteni.

Pinti Attila

2013. január 02., 17:552013. január 02., 17:55

2013. január 02., 18:382013. január 02., 18:38

A csíkszeredai katonai tűzoltóságot reggel fél nyolckor riasztották, a lánglovagok három, kombinált oltási módra alkalmas járművel érkeztek a faluba. A tűz megfékezésébe besegítettek a csíkszentmihályi, csíkmadarasi és csicsói önkéntes tűzoltók, valamint több tucat hely- és környékbeli civil is, ennek ellenére a 336 négyzetméter összfelületű kultúrotthon a benne lévő bútorzattal és berendezésekkel együtt – mintegy 50 ezer lejes anyagi kárt okozva – teljes egészében leégett.

A lángokkal több órán keresztül harcoló tűzoltók munkáját jelentősen hátráltatta, hogy az alig néhány méterre lévő patak a mínusz huszonhárom fokos hideg miatt teljesen befagyott, így onnan lehetetlennek bizonyult vizet szivattyúzni.

Az első vizsgálatok alapján a tüzet a régi elektromos vezetékekben keletkezett rövidzárlat okozhatta. A tűzoltóság tájékoztatása szerint egyébként nem kizárt annak a lehetősége sem, hogy a tűz az éjszaka folyamán keletkezett, és viszonylag fojtottan égett reggelig, amikor a falubeliek észrevették az ablakok illesztéseinél kigomolygó füstöt.

Szerda délután az épület romjai között még több helyen is lángoltak a gerendák, a helyszínen azonban már egy-két falubelin kívül nem tartózkodott senki. Az 1947-ben, kalákában épített kultúrotthont a csíkszentmihályi községvezetés a közeljövőben szeretné újjáépítetni. Az egyik idős, omladékot figyelő lóvészi férfi szerint erre nagy szükség is lenne, hiszen esküvők, előadások és különböző ünnepségek alkalmával gyakran használták az építményt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!