Ismerlek falumbéli, ne lopj!

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Immár az ötödik Maros megyei községben hoztak létre önkéntes rendőralakulatot az amúgy Romániában egyedülálló kezdeményezés keretében. Marosszentkirályon november 23-án adták át az igazolványt a négy személynek, akik ezentúl a rendőrökkel közösen felügyelik a települést. Az eddigi tapasztalatok szerint a program sikeres, a bűnözés jelentősen csökkent, ahol a helyi közösség tagjai járőröznek.

Gáspár Botond

2010. november 24., 13:352010. november 24., 13:35

2010. november 24., 17:592010. november 24., 17:59

Görgényszentimre, Ákosfalva, Kutyfalva és Fehéregyháza után Marosszentkirályon is létrehozták a rendőrséget segítő önkéntes alakulatot. „2009 elején terjesztettük ki a programot a vidékre, mert úgy véltük, hogy a gazdasági válság miatt csökken a lakosság jövedelme, ezzel egy időben pedig nő a bűnözés. Időben fel akartunk készülni, hogy megelőzzük a bajt, és bevált az elképzelésünk. Azt tapasztaltuk, hogy a helyi közösség tagjainak részvételével több mint felére csökkent a lopások, betörések száma, mert ismerik egymást. Amennyiben viszont az önkéntesek rosszul végzik a munkájukat, rosszul kommunikálnak a lakossággal vagy tevékenységük, magatartásuk nem megfelelő, abban az esetben lejáratják a rendőrséget, csökken a hatóságba vetett bizalom, ezért ez nagyon fontos” – mondta a Maros Megyei Tanács alárendeltségébe tartozó Területi Közbiztonsági Hatóság (ATOP) elnöke, Mora Ákos.

Egyedülálló útmutató

Romániában egyedülálló kezdeményezésről van szó, amelyet Magyarországról, budapesti példát követve ültettek gyakorlatba. Az önkéntesek a rendőrökkel közös csapatot alkotva járőrözhetnek – ismertette a Maros Megyei Rendőrkapitányság vezetője, Valentin Pescari –, dolguk pedig lesz bőven, hiszen a marosvásárhelyi bűnözők is célba veszik a peremszéli községeket. A kiképzést az Adrian Nicuşan rendőrfelügyelő által, az önkéntességet szabályozó 2001. évi 195-ös számú törvényt betartva kidolgozott útmutató szerint tartják – ez is premiernek számít Romániában.

Ezért nem jár fizetés

Marosszentkirály polgármestere, Remus Sângeorzan elmondta, a felszerelést a helyi önkormányzat biztosítja. „Öten kellene legyenek, de csak négy személy jelentkezett. A munkaidejük időszakos, riasztás esetén és főként éjjel teljesítenek szolgálatot, valamint néhány órát reggel és délután, csúcsforgalomban. Ezért nem jár semmiféle anyagi juttatás, mindegyiküknek van máshol munkahelye” – fogalmazott a polgármester.

Nem kell tudni magyarul

A pozitív kezdeményezésbe egyetlen apró hiba csúszott/csúszik: annak ellenére, hogy Marosszentkirályon 50–50% a román, illetve a magyar nemzetiségűek aránya, Náznánfalvával együtt pedig 38,63% a magyarok részaránya, sem a községben szolgálatot teljesítő rendőrök, sem a szerdán beiktatott önkéntesek között nincs magyar anyanyelvű. „Örvendünk, ha valaki jelentkezik önkéntesnek, ezt nem kötjük ki feltételként” – tudtuk meg Mora Ákostól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Hirdetés