Hirdetés
Hirdetés

Iskolabörzén nehéz „legyőzni” a szakiskolásokat

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Sepsiszentgyörgy kilenc középiskolája mutatkozott be csütörtökön a város főterén a helyi önkormányzat és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség által második alkalommal megszervezett iskolabörzén.

Bíró Blanka

2017. május 18., 18:222017. május 18., 18:22

A rendezvényen elsősorban a nyolcadik osztályos diákokat és szüleiket próbálták meggyőzni, hogy a következő tanévben egyik vagy másik középiskolát válasszák. Szórólapokat osztogattak, és színes standokkal csábították a bámészkodó kisebbeket.

A Plugor Sándor Művészeti Iskola diákjai énekeltek, zenéltek, a földön ülve rajzoltak, a drámatagozatosok pedig élőszoborként szórakoztatták a résztvevőket. Az elméleti középiskolák elsősorban a tanulmányi eredményekkel győzködték az egybegyűlteket, és az iskolán kívüli mozgalmas tevékenységeket is bemutatták.

Hirdetés

Deák Ingrid, a Székely Mikó Kollégium tizenegyedik osztályos diákja elmondta, annak idején sokat töprengett, hogy melyik iskolát válassza, ám egy percig sem bánta meg, hogy „mikós” lett. „A sokat emlegetett mikós szellem valóban létezik,

aki ide jár, érzi, hogy valami egészen különlegesnek a részese.

Tavaly is magas volt a bejutási átlag, ösztönzően hat, hogy csupa jó tanuló jár hozzánk” – sorolta iskolája előnyeit a diáklány.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

Talán mégis a szakiskolák mutatkoztak be a legérdekesebb, leginkább figyelemfelkeltő standokkal: a Constantin Brâncuşi Szakközépiskola kis cukrászai saját készítésű süteményt kínáltak, a Berde Áron Szakközépiskola fodrásztanoncai pedig bárkinek új frizurát varázsoltak. A Puskás Tivadar-iskola saját készítésű CNC-marógépet vitt a térre.

A számítógépes vezérlésű marógép kezelése a lányoknak sem okoz nehézséget,

ezt a hároméves szakiskolában tanulják, ugyanakkor az érettségi után indított technikumban a programírást is elsajátíthatják – mondta Újfalvi István szakoktató.

•  Fotó: Bíró Blanka Galéria

Fotó: Bíró Blanka

Az asztalosok sem panaszkodhatnak, tudtuk meg Veres György Botondtól, aki a Kós Károly Szakközépiskolában tanulja a mesterséget. A fiatal a duális képzésben való részvételre buzdított, mert – mint hangsúlyozta – így több gyakorlati tapasztalatot lehet szerezni. Tyihák Barbara a Berde Áron Szakközépiskolában végzős fodrász, elmondta, már évek óta készíti a barátok, ismerősök frizuráit, és

fodrászra mindig szükség van.

Ebben a tanévben Kovászna megyében 1902 diák iratkozott be nyolcadik osztályba, ebből kiindulva 68 kilencedik osztályt terveznek, illetve hárommal kevesebb szakiskolai osztályt, mint tavaly.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Négy székelyföldi városban vetítik premier előtt a Magyar mennyegző című filmet

Négy székelyföldi városban lesz premier előtti vetítése a Káel Csaba filmügyi kormánybiztos által rendezett Magyar mennyegző című filmnek, amelyet kalotaszegi és más erdélyi helyszíneken is forgattak.

Négy székelyföldi városban vetítik premier előtt a Magyar mennyegző című filmet
2026. január 11., vasárnap

Egy hét alatt 313 SIS-jelzés hatálya alatt álló személyt azonosítottak a rendőrök az ország területén

A január 1. és 8. közötti héten a SIRENE irodák közötti információcserének köszönhetően 453 olyan személyt azonosítottak Európában, akik figyelmeztető jelzéssel szerepeltek a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), közülük 313-at Románia területén.

Egy hét alatt 313 SIS-jelzés hatálya alatt álló személyt azonosítottak a rendőrök az ország területén
2026. január 11., vasárnap

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében

A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

A legtragikusabb balesetek helyszínén ellenőriztek a rendőrök

A Maros és Hargita megyéket is átszelő 15-ös országúton átfogó megelőző rendőrségi akció zajlott vasárnap. Az akció célja a közúti biztonság növelése és a közlekedési balesetek fő kiváltó okainak megelőzése volt.

A legtragikusabb balesetek helyszínén ellenőriztek a rendőrök
2026. január 11., vasárnap

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet

Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet
2026. január 11., vasárnap

Rekordszámú, 121 bajbajutotton segítettek a hegyimentők egy nap alatt

Az elmúlt 24 órában 121 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 123 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Salvamont.

Rekordszámú, 121 bajbajutotton segítettek a hegyimentők egy nap alatt
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Halálos is lehet az utcán éjszakázni a rendkívüli hidegben

Értesítsék a helyi rendőrséget vagy az éjjeli menedékhelyet, ha hajléktalan embereket észlelnek az utcán – hívja fel a marosvásárhelyiek figyelmét a polgármesteri hivatal, tekintettel a következő napok rendkívül alacsony hőmérsékletére.

Halálos is lehet az utcán éjszakázni a rendkívüli hidegben
2026. január 11., vasárnap

Rohamosan emelkednek az állami költségvetési intézmények tartozásai

A központi költségvetési intézmények tartozása tavaly novemberben 28,05 százalékkal 859,4 millió lejre nőtt az októberi 671,1 millió lejről – derül ki a pénzügyminisztérium szombaton közzétett adataiból.

Rohamosan emelkednek az állami költségvetési intézmények tartozásai
2026. január 11., vasárnap

Téli csoda Csíkszéken

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden bizonnyal még egy ideig velünk maradnak, hiszen a bőséges szilárd csapadék után még napokig kitartó dermesztő hideg érkezett a térségbe.

Téli csoda Csíkszéken
Téli csoda Csíkszéken
2026. január 11., vasárnap

Téli csoda Csíkszéken

Hirdetés