
Képünk illusztráció
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
Eljárást indítottak egy szentegyházi férfi ellen pirotechnikai eszközök törvénytelen birtoklása miatt – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben.
2022. október 07., 20:412022. október 07., 20:41
A Hargita megyei rendőrség kutatást tartott pénteken, amelynek eredményeképpen egy 23 éves szentegyházi férfinál 12 kilogramm pirotechnikai eszközt találtak. Kiderült, hogy az internetről vásárolta és feltehetően egy nyilvános eseményen szerette volna használni. A hatóságiak lefoglalták az árut és a férfi ellen pirotechnikai eszközök törvénytelen birtoklása miatt is eljárást indítottak.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrát szervez Istenszékére.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.
Hat székelyföldi kórház 60 egészségügyi szakembere vett részt a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központ által szervezett kommunikációs képzésen szeptember végén. Ez volt a program harmadik alkalma, eddig összesen 181 egészségügyi dolgozót képeztek.
Marosvásárhelyen elkezdődött egy öko-negyed kialakítása, és ennek egyik fontos lépése az energiaközösségek létrehozása. Erről, valamint a tömbházakra szerelt napelemekről, a költségek csökkentésétől is szó volt az erről szóló csütörtöki konferencián.
szóljon hozzá!