
Zsúfolt az ősz a Tomcsa Sándor Színháznál: fesztivál és bemutató is lesz a héten
Fotó: Barabás Ákos
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház ad otthont az idei Interetnikai Színházi Fesztiválnak (IFESZT). A szombaton kezdődő, kilencnapos szemlére a romániai kisebbségi társulatok színe-java hozza el évadbeli legjobb produkcióit. A rendezvény égisze alatt lesz az udvarhelyi színház idei második bemutatója is.
2018. október 11., 16:142018. október 11., 16:14
2018. október 11., 16:152018. október 11., 16:15
A Tomcsa Sándor Színház „belecsöppent” az IFESZT szervezésébe – fogalmazott Nagy Pál színházigazgató –, zsúfolt tehát az évadkezdés, hiszen a kétévente megtartott rendezvényre közvetlenül a DráMA kortárs színházi találkozó után kerül sor. A fesztiválra a házigazda mellett kilenc társulat érkezik:
A fesztivál igazi színházi dömpinget kínál majd a nagyérdeműnek: öt nagyszínpadi produkció, tíz stúdió-előadást valamint egy filmvetítés is lesz.
A felhozatal olyannyira színes, hogy minden színházkedvelő talál benne magának valót, magyarázta Zakariás Zalán, az udvarhelyi társulat művészeti vezetője.
– jegyezte meg. Aki egyik előadásról sem maradna le, bérletet válthat – ennek ára 150 lej. A részletes program a színház megújult honlapján (szinhaz.ro), illetve a TomcsApp telefonos applikáción böngészhető.
A kilencedik IFESZT égisze alatt lesz a Tomcsa Sándor Színház idei évadának második bemutatója is: A fűszerbanya átka című mesejátékot vasárnap délelőtt 11 órától lehet megtekinteni. A produkció ősbemutató, hiszen a Wilhelm Hauff Orr törpe című meséje alapján Galambos Attila által írt darabot eddig még nem vitték színre. A rendező Márkó Eszter, aki „érzi és érti, hogyan csodálkoznak rá a gyermekek a világra”, az előző évadban szereplő Boldogmese című gyermekelőadást is ő jegyezte – fejtette ki Zakariás Zalán.
– tette hozzá.
Márkó Eszter örömét fejezte ki, amiért nagyon sok tekintetben teljesen házon belül elkészített produkcióval rukkolhatnak elő. Az előadás zenéjét például Pál Attila, Pásztor Márk és Esti Norbert állította össze, a díszlet Szűcs-Olcsváry Gellért és Karácsony Kinga munkája, a jelmezeket Bocskai Gyopár és Karácsony Kinga készítette. Zayzon Ádám felelt a kellékekért, illetve Lenkefi Zoltán, a békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója alkotta meg a főszereplőt, a libát.
Mint az már megszokott az udvarhelyi színháznál,
ezért vasárnap nemcsak a kicsiket, hanem a szülőket és nagyszülőket is várják a Művelődési Házba. A gyerekeknek díjmentes a belépés, a kísérőknek pedig gyerekjegyet kell váltaniuk.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!