
Csütörtöki ülésén dönt arról a marosvásárhelyi önkormányzat döntéshozó testülete, hogy támogatja-e Marosvásárhely részvételét az Intelligens Városok Európai Platformja címet viselő projektben. A program összértéke csaknem hatmillió euró.
2011. szeptember 28., 12:352011. szeptember 28., 12:35
2011. szeptember 28., 17:022011. szeptember 28., 17:02
Az Európai Bizottság december 17-én adta áldását a projektre, amelyben Marosvásárhely mellett részt vesz Manchester, Brüsszel, illetve Issy-les-Moulineaux is. Utóbbiakban kifejlesztenek majd bizonyos adminisztrációs szoftvereket, amelyeket többek között a megyeközpontban is tesztelnek.
Brüsszelben egy szakemberekből álló csoport dolgozik azon a programon, amelynek a segítségével a város digitális térképén bejelölhető minden intézmény, szórakozóhely, és a lakosok egy kattintással megkaphatnak ezekről minden szükséges információt. Issy-les-Moulineaux-ban egy háromdimenziós térképet fejlesztenek ki, amelynek segítségével otthonról meg lehet nézni a várost, lehet „sétálni” az utcán. A manchesteri fejlesztők programja a legérdekesebb. A tervek szerint a szoftvert a polgármesteri hivatal honlapjáról lehet majd elérni, és segítségével figyelemmel követhető a felhasználó lakásának valós idejű víz-, gáz-, fűtés- és áramfogyasztása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a világ bármely sarkáról leellenőrizhetjük, hogy égve felejtettük-e a villanyt vagy elzártuk-e a vízcsapot.
Bár a projekt összértéke megközelíti a hatmillió eurót, a marosvásárhelyi költségek mindössze 125 000 euróra rúgnak – ennek felét az Európai Unió biztosítja, míg a megyeközpontnak mindössze 62 912,5 eurót kell állnia. Ezt az összeget a személyzet fizetésére, utazásra (tapasztalatcsere), valamint fogyóanyagokra, felszerelésre költi majd az önkormányzat.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!