Hirdetés
Hirdetés

Innovatív vállalkozás: hőlégballonnal Kézdivásárhely felett

Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Több mint száz új háromszéki cég alakul meg a Központi Régió vállalkozásfejlesztési programja, a StartUp Now keretében. Az érdekességek között sörmanufaktúra, sőt alternatív turisztikai szolgáltatás is található.

Bíró Blanka

2018. december 20., 21:302018. december 20., 21:30

Háromszéken Kovászna Megye Tanácsa, az ASIMCOV – Kis- és Középvállalkozók Szövetsége és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara bonyolított le projekteket. A megyei önkormányzatnál negyven olyan nyertes pályázatot választottak ki, amelyek megkapják a 40 ezer eurós támogatást.

A napokban egy konferencián a negyvenből öt projektet mutattak be. A legtöbb, 92 pontot elért Kovács Horváth Izolda Kovászna megye első hőlégballonozással foglalkozó cégét indítja be.

Alternatív, egyedi élményt nyújtó turisztikai szolgáltatást hoznak létre, amely által a térséget új szemszögből tudják bemutatni a turistáknak, de a helyeiknek is.

Hirdetés

A vállalkozásfejlesztő program révén indul majd többek között „pityókázó”, vagyis holland mintára „sültburgonyázó”, de lesz fogászati radiológiai központ és sörmanufaktúra is. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, azért vállalták a projekt lebonyolítását, mert ezzel is munkahelyek létrehozását, a fiatalok itthon maradását segítik elő. Emlékeztetett, hogy a magyar kormány jövő évben 50 milliárd forintot szán külhoni, gazdaságfejlesztési programokra, ennek az összegnek a fele, 25 milliárd forint, vagyis 70 millió euró jut Székelyföldre.

Idézet
Háromszéken, ha ügyesek vagyunk Brüsszelből, Bukarestből, és Budapestről is tudunk támogatást lehívni

– szögezte le a megyei önkormányzat elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
2026. június 12., péntek

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái

Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben
2026. június 12., péntek

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás

Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás
2026. június 12., péntek

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást

Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Pénteken is erősödött a lej az euróhoz képest

Erősödött pénteken a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,37 banival (0,07 százalékkal) 5,2353 lejre csökkent a csütörtöki 5,2390 lejről.

Pénteken is erősödött a lej az euróhoz képest
2026. június 12., péntek

Romániában a cégek kevesebb mint fele használja a közösségi médiát

Tavaly a legalább tíz embert foglalkoztató európai uniós vállalkozások közel kétharmada (63,6 százaléka) használt valamilyen közösségi oldalt; Románia a sereghajtók közé tartozik e tekintetben.

Romániában a cégek kevesebb mint fele használja a közösségi médiát
Hirdetés