
A kék színűre festett, Makariás Ház hátsó épületeit és udvarát ajánlja fel az egyház a városházának
Fotó: Rab Zoltán
A református egyház tulajdonában levő Makariás Ház és a város birtokában levő Bolyai utcai volt vármegyeháza cseréjéről fognak dönteni a napokban a marosvásárhelyi tanácsosok. A két ingatlan értéke között 200 ezer eurós különbség van, de az egyház még így is fontosnak tartja a cserét, hiszen nagy szüksége van a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium szomszédságában lévő épületre.
2020. július 22., 20:242020. július 22., 20:24
2020. július 23., 14:452020. július 23., 14:45
A református egyház tulajdonában levő, a Marosvásárhelyi Egyházak Kuratóriuma által ügykezelt Makariás Ház negyven árnyi telken fekszik a Forradalom utcában. Jó pár évvel ezelőtt az egyház itt szerette volna létrehozni a református szakiskolát, de ez a terv a tanfelügyelőség ellenkezése miatt meghiúsult. Mivel az épületek, megfelelő felújítással alkalmasak lennének, hogy oktatási intézményként működjenek (valamikor itt gyermekek háza volt), ide szerették volna költöztetni a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium elemi osztályait.
Mint Henter György vártemplomi lelkésztől, a kuratórium elnökétől megtudtuk, másfél évig próbálták a több mint negyven szomszéd beleegyezését megszerezni, hogy nekifoghassanak az épületek felújításának, az osztálytermek kialakításának. A negyven szomszédból végül 15-ön nem egyeztek bele, hogy ott oktatási intézményt alakítsanak ki, így ez a terv is meghiúsult. „A kollégiumnak és Bolyainak otthont adó főépületben már nincs hely az elemi osztályoknak.
Többször végigjártuk a főteret, az iskola környékét, keresve egy megfelelő ingatlant. Magyary Előd vásárhelyi tanácsosos ötlete volt, hogy nézzük meg, hogy a város tulajdonában levő, részben üres egykori vármegyeháza épülete alkalmas-e a célunknak”.
A Bolyai téri műemléképületet szeretné magáénak tudni a református egyház
Fotó: Rab Zoltán
A kék színű Makariás ház első részében jelenleg a Marosi Református Egyházmegye működik, amíg a székhelye meg nem újul és itt van az egyházmegye levéltára is. Ez az első rész az egyház tulajdonában maradna, a városházának a hátsó épületeket és udvart ajánlották fel, hiszen van lehetőség kerítéssel elválasztani a két részt, hátsó bejáratot nyitni és úgy kihasználni az épületeket és udvart.
A másik, az 1700-as években épült, Bolyai utcai műemléképületet jelenleg a Locativ Lakásgazdálkodási Vállalat ügykezeli, néhány műterem van benne, az épület maga eléggé elhanyagolt állapotban van. Korábban szó volt arról, hogy uniós pénzből felújíttatná a város, de erre még nem kerül sor.
Mint Henter György elmondta, a Bolyai utcai műemléképületet megnézte az egyházkerület püspöke, Kató Béla, ugyanakkor statikusok, építészek is véleményt mondtak róla. Mindenki egyetértett abban, hogy fel lehet úgy újítani, át lehet részben alakítani, hogy alkalmas legyen a kollégium és a Bolyai iskola elemi osztályainak. A Magyary Előd által benyújtott, és mára napirendre tűzött tanácsi határozat szerint az egyház és a városháza elcserélné a két épületet (anélkül, hogy a város különbözetet fizetne), és az átíratással járó vagy más felmerülő költséget mindkét fél állja.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!