
Fotó: Borbély Fanni
Meglehetősen hosszas előkészítés után elfogadták Hargita megye új területrendezési tervét, amely új fejlesztési irányokat vetít előre a megyében. A terv tíz évre szól. A dokumentum a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére is kiemelt hangsúlyt fektet.
2026. július 06., 07:512026. július 06., 07:51
Hargita megye új területrendezési tervét (PATJ) áprilisban fogadta el Hargita Megye Tanácsa. Az új dokumentum a kilencvenes évek végén elfogadott terv helyébe lép, amelynek felülvizsgálatát már 2010-ben elindították, de a hosszan elhúzódó jóváhagyási folyamat miatt végül az egész tervet újra kellett készíteni.
A megyei területrendezési terv a következő tíz év fejlesztési irányait szabja meg – mondta Fülöp Otilia megyei főépítész. Hozzátette, a stratégia meghatározza, milyen közlekedési, közmű-, gazdasági, környezetvédelmi és településfejlesztési beruházások kapjanak fókuszt Hargita megyében, miközben iránymutatást ad a települések rendezési tervei számára is.
Fotó: Pinti Attila
A dokumentum a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére is kiemelt hangsúlyt fektet. Hargita megye egyik legnagyobb hátránya, hogy
A terv szerint ezért az elkövetkező években kiemelt cél a megye jobb bekapcsolása az országos és európai közlekedési hálózatba. Ennek részeként számolnak az A8-as autópályával, amely Gyergyóditró és Gyergyószárhegy térségét érintené, ugyanakkor a megyét kiszolgáló gyorsforgalmi utak kialakításával is.
Fotó: Pinti Attila
Továbbá a következő évtized stratégiai céljai között szerepel még Csíkszereda körgyűrűjének megépítése, valamint Székelyudvarhely és Tusnádfürdő elkerülő útjának kijelölése, emellett új összekötő utak és alternatív közlekedési folyosók is helyet kaptak a tervben. Mindezek mellett
A legutóbbi, 2021-es népszámlálási adatok szerint a megye lakosságszáma folyamatos csökkenést mutat a negatív természetes szaporulatnak és a migrációnak köszönhetően.
Fotó: Borbély Fanni
Ráadásul a jövőbeli demográfiai előrevetítések a 2040-ig tartó időszakra jelentős népességvesztést jeleznek főként a városokban, amennyiben nem történik beavatkozás. Kivételt képeznek a városkörnyéki települések, mint például Csíkpálfalva vagy Csíkszentmihály. Az általános rendezési terv éppen ezért a funkcionális városi térségek (Zone Urbane Funcționale – ZUF), illetve metropoliszövezetek megerősítését szorgalmazza. A hálózatosodás lehetővé teszi, hogy a városok és a környező vidéki települések közösen menedzseljék a közlekedést, a hulladékgazdálkodást és a gazdaságfejlesztést, ezáltal csökkentve az egy főre jutó infrastrukturális költségeket.
A területrendezési terv szerint Hargita megye gazdaságának hosszú távú fejlődése már nem alapozhat kizárólag a mezőgazdaságra, az erdőgazdálkodásra és a fafeldolgozásra. Bár ezek továbbra is meghatározó ágazatok maradnak, hanem nagyobb hangsúlyt kell kapnia a szolgáltatásoknak, a modern vállalkozásoknak és mindenekelőtt a turizmusnak.
Fotó: Visit Harghita
A stratégia kiemelten kezeli Borszéket, Tusnádfürdőt, Parajdot és Maroshévízt, ugyanakkor a Hargitafürdőhöz, a Madarasi-Hargitához, Csíksomlyóhoz és a Gyimesekhez hasonló turisztikai térségek fejlesztésével is számol.
Fotó: Visit Harghita
A dokumentumban arra is kitértek, hogy Hargita megye településeinek jelentős része elavult általános rendezési tervvel (PUG) rendelkezik. A 67 közigazgatási egységből mindössze húsznak van az elmúlt tíz évben jóváhagyott PUG-ja, ami az összes település alig harminc százaléka. Ez komoly problémát jelent, mert az elavult urbanisztikai tervek sok helyen akadályozzák a beruházásokat és a hosszú távú fejlesztéseket.
Polgár Judit neve évtizedek óta egyet jelent a tehetséggel és a kitartással – írta Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán vasárnap, miután a sakkozó megválasztását javasolta köztársasági elnöknek több közéleti szereplő.
A vasárnapi heves viharok 16 megye 29 településén okoztak károkat, négy országútszakaszon is fennakadások voltak a közlekedésben, 88 gépkocsi pedig megrongálódott – közölte a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
Összeütközött egy lengyel és egy magyar motoros vasárnap a 107K jelzésű országúton, a Fehér megyei Mogos (Mogoș) település közelében. A balesetben mindketten megsérültek, kórházba szállították őket.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hat megyére másodfokú (narancssárga jelzésű), 22 megyére elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA).
Leállt a Budapest és Bukarest között közlekedő vonat vasárnap az Olt megyei Caracal és Fărcaşele állomások között, miután meghibásodott a korszerűsített, garanciális időszakban lévő mozdony.
Részlegesen leállt vasárnap délelőtt a Facebook, a közösségi oldal jelenleg csak a mobiltelefonos applikáción keresztül elérhető, asztali számítógépről és mobil böngészőből nem.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap másodfokú (narancssárga jelzésű) figyelmeztetést adott ki jelentős mennyiségű csapadékot hozó felhőszakadások, viharos szél, valamint közepes, helyenként nagyméretű jégeső veszélye miatt.
Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután: mintegy százan gyűltek össze, hogy részt vegyenek a harmadik alkalommal megszervezett Szoknyás Guruláson.
szóljon hozzá!